Izrael négy hónapon belül bezárja Holot nevű menekülttáborát, és az ott élő afrikai illegális bevándorlókat és menedékkérőket választásuk szerint börtönbe zárja, vagy Ruandába távozhatnak – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A kormány vasárnapi ülésén egyhangúlag döntött a 2013-ban Beér-Sevától mintegy hatvan kilométerre, a Negev sivatagban létrehozott menekülttábor felszámolása mellett. A következő három hónapban megpróbálják rávenni az ott élő eritreai és szudáni illegális bevándorlókat és menedékkérőket, hogy távozzanak Ruandába, mert különben a Szaharonim nevű börtönbe zárják őket. Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette:
Három állomása van a beszivárgók elleni politikánknak. Az első szakasz a feltartóztatásuk, kerítést építettünk és törvényeket alkottunk, amelyek teljesen megakadályozzák beáramlásukat. Ma már nincsenek beszivárgók. A második szakasz az eltávolításuk. Különböző intézkedésekkel húszezret költöztettünk el közülük. A harmadik szakasz pedig eltávolításuk fokozása. A nemzetközi egyezmények lehetővé teszik, hogy a fennmaradó negyvenezer beszivárgót beleegyezésük nélkül költöztessük ki
– fogalmazott az izraeli kormányfő.
2010-től kezdődően egyre nagyobb számú afrikai menekült lépett illegálisan izraeli területre az egyiptomi határ mentén. A hullám tetőpontján, 2012 elején havonta ezres nagyságrendről, akkor összesen ötvenötezer emberről számolt be a belügyminisztérium. Izrael a menekültáradat megfékezésére 2013 decemberére kerítést húzott fel az egyiptomi határ mentén, de addigra sok tízezer menedékkérő élt az országban. Megjelenésük súlyos társadalmi feszültséget okozott elsősorban Tel-Aviv déli, szegényebb negyedeiben, ahová tömegesen telepedtek le az olcsóbb lakhatási költségek miatt. Jelenleg mintegy negyvenezer afrikait tartanak nyilván, akik az utóbbi években nagy számban távoztak Kanadába és észak-európai államokba, illetve a titkos izraeli államközi megállapodások révén afrikai országokba. Izrael több éve egyezményt kötött Ruandával a bevándorlók befogadásáról, de ez korábban csak az önkéntesen távozókra vonatkozott. Az afrikai visszaköltözést vállaló, főként Eritreából és Szudánból még a kerítésrendszer felépítése előtt bejutott menekültek egy útra szóló repülőjegyet és fejenként több mint ezer dolláros újrakezdési segélyt kaptak távozásukhoz.
Augusztusban az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött, Izrael nem állíthatja elő hatvan napnál hosszabb időre azokat az illegális bevándorlókat és a menedékkérőket, akik megtagadják a külföldre távozást, és ezzel a bírók menekültpolitikájának megváltoztatására kényszerítették a kormányt. Ezt követően az izraeli hatóságoknak sikerült egy olyan záradékot fűzniük a korábbi egyezséghez, amely szerint az Izraelt elhagyó afrikaiaknak már nem kell önként vállalniuk a Ruandába költözést.
Forrás: MTI. Vezető kép: zsido.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS