A héten több, mint 900 embert helyeztek karanténba kanyarós megbetegedés gyanúja miatt Los Angeles két egyetemén – jelentették be pénteken az említett oktatási intézmények.
A két egyetemen észlelt megbetegedések miatt a héten a hallgatók és az oktatók egy részét elkülönítették az egyetem területén, a többieket pedig hazaküldték azonnali orvosi vizsgálatot rendelve el. Péntek délután Los Angeles megye bejelentette: a több, mint 900 érintett közül mintegy 200 ember alapos vizsgálatok után visszatérhet az intézményekbe, mert a kanyaró gyanúja nem igazolódott. A Kalifornia Egyetemen (University of California – UCLA) és a Kalifornia Állami Egyetemen (California State University) összesen több, mint 65 ezer diák tanul. Péntek este ez utóbbi egyetemnek a hallgatói és oktatói közül még mindig 656 személy volt karanténban, míg a UCLA hallgatói közül már kevesebb, mint 50 az orvosi megfigyelés alatt lévők száma.
A kanyaró jelenleg halálos áldozatokat szed, tehát valóban nagyon komolyan kell vennünk
– idézte a Los Angeles Times Armand Doriant, annak a Los Angeles-i kórháznak a főorvosát, ahol a kanyarógyanús betegeket tartják megfigyelés alatt. A két egyetemen a zárlatot várhatóan kedden, illetve csütörtökön oldják fel. Az Egyesült Államokban január óta 695 új kanyarós megbetegedést regisztráltak, a járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint a már csaknem húsz évvel ezelőtt eltűntnek nyilvánított kór folyamatosan terjed. Jelenleg az Egyesült Államok 22 tagállamában tartanak nyilván kanyarós betegeket, a legtöbb esetet az északnyugati Washington államban és New Yorkban észlelték.
A járvány terjedésének fő oka az oltásellenes mozgalom térhódítása. A több fórumon, köztük internetes honlapokon is – megjelenő álhírek szerint az oltások különféle betegségeket, köztük autizmust okoznak. Bár az amerikai egészségügyi hatóságok a gyermekek kétéves koráig 14-féle oltást javasolnak, sokan nem veszik igénybe ezeket. A CDC ugyanakkor a héten arra is rámutatott: sok kanyarós megbetegedést külföldről, elsősorban Ukrajnából és Izraelből hurcoltak be. Különösen sok kanyarós esetet észleltek a Minnesotában élő szomáliai és a New York városában élő ortodox zsidó közösségekben. New Yorkban egyébként a városi hatóságok az elmúlt hetekben kötelező oltást rendeltek el.
Donald Trump amerikai elnök pénteken először szólalt meg a kanyarójárvány ügyében. Az oltás fontosságáról beszélt újságíróknak, és sürgette honfitársait, hogy oltassák be gyermekeiket. Kommentátorok emlékeztettek arra, hogy elnökké választása előtt Donald Trump – ha nem is volt oltásellenes – az intenzív oltásokat összekötötte az autizmus lehetséges kialakulásával. “Nem vagyok a gyermekek beoltása ellen, de annak ellene vagyok, hogy egyszerre sok oltást, erős adagokban adjanak be. Hosszabb időszakra elosztva kellene beadni ezeket, és csökkenni fog az autisták száma is” – idézték pénteken az amerikai sajtóban Trump egyik, még 2014-ben kelt Twitter-bejegyzését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS