Közel, nagyon közel az újabb hokicsodához

Hatalmas meccset játszott a magyar jégkorong-válogatott, a toronymagas esélyes Németország csak a legvégén tudta megnyerni a mérkőzést. Kedden a franciáknak drukkolunk, ha legyőzik a fehéroroszokat, ünnepelhetünk.

Csodálatos kezdés, megleptük a németeket

Úgy kezdte a magyar válogatott a Németország elleni mérkőzést, ahogyan a fehéroroszok ellen abbahagyta. Magabiztosan, taktikusan játszottunk, és örömteli volt látni, hogy nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Bár az ellenfél egészen biztosan nem kezelt le minket – egy német válogatottnál ez nagyjából elképzelhetetlen -, látszott, hogy Sofron Istvánék meglepték őket. A nem várt fölény góllá érett: Sofront ünnepelhették a társak, második helyzeténél már nagyon higgadt megoldást választott (1—0). Azt vártuk, hogy ezután beszorítja a válogatottat a német csapat, de nem ez történt. Továbbra is kiegyenlített volt a mérkőzés, és ha a német kapus nem véd zseniálisan, összejött volna a második gól. Szerencsére Rajna Miklósra sem lehetett panasz, többször nagyot védett, és a harmad végi emberhátrány is megúszta a csapat. Szürreális érzés, de valahol még hiányérzetünk is lehetett az egygólos vezetés miatt – annak ellenére, hogy nagyon örültünk ennek is.

Német fölény és egyenlítés

A második harmad a várakozásnak megfelelően hatalmas német fölényt hozott, játékosaink viszont hihetetlenül keményen és jól védekeztek, egy idő után már számolni sem tudtuk a blokkokat és Rajna védéseit. Kapusunk hatalmas formában védett, a szerencsére sem panaszkodhattunk, így tartottuk a vezetést. Persze ezt nem lehetett a végletekig bírni: hiába az önfeláldozó védekezés, első komolyabb hibánkat kihasználták a németek. Az egyik emberhátrányunk vége felé Magosi Bálint elütött a korong felett, ketten vihették a magyar kapura, és ekkor a szerencse is melléjük állt: végül a menteni igyekvő Vas Mártonról pattant be a korong (1—1).

Más csapat talán összeroppanna ettől, de nem a mienk. Vasék azonnal támadásba lendültek, és a harmad vége felé egy emberelőnyt is sikerült kiharcolni. Abból még nem veszélyeztettünk, de utána hatalmas helyzetünk maradt ki. Maradt a döntetlen – minden az utolsó harmadban dőlt el.

Nyílt meccset játszottunk a legvégéig

Sajnos a németek nagyon belekezdtek az utolsó harmadban, nyilván nem akartak megismételni az elsőt. Fölényük hamar góllá érett, Reul szépen használta ki a lövőhelyzetet. Ezután viszont ismét mi következtünk, váratlanul szereztünk hatalmas gólt: a honosított Wehrs Kevin Daniel lövése megpattant egy német boton, és így védhetetlen volt (2—2). Mi lesz még itt? – gondolta, kérdezte sok százezer szurkoló. A két csapat felváltva került helyzetbe, több lehetőségünk is volt a vezetésre – a németek egyre idegesebbnek tűntek. Aztán harmad végén megint nagyon beszorítottak minket, és hiába védekeztünk hősiesen, hatalmasakat, emberfelettieket mentve, végül csak belőtték a vezető gólt (3—2). A végén lehoztuk a kapusunkat, de az újabb gólt is ők érték el (4—2).

Vereség, de nem fájdalmas vereség. A magyar válogatott kikapott, de ez felért egy kisebb győzelemmel. Csodálatos meccset játszottunk egy a mienknél – papíron – jóval erősebb csapattal. A jégkorong-válogatott – és a szurkolótábor – ismét példát mutatott. Összetartás, küzdeni tudás, a nagyok legyőzése, megszorongatása. Ezért szeretjük ezt az együttest.

Fotó: Jegkorongblog.hu