Közgazdászok: Válságban a globális középosztály, de Magyarország felismerte a veszélyt

A Századvég felmérése szerint, míg a nyugat-európaiak jelentős többsége szerint rossz irányba mennek a dolgok, addig Magyarországon az állampolgárok bizakodóbbak – írja az origo.hu-n György László, vezető közgazdász és Dobos Balázs a Századvég vezető kutatója.

A Századvég elemzése szerint a Brexit népszavazás eredménye és Trump győzelmének oka részben az elmúlt 30 év jövedelmi átrendeződésében keresendő, amelynek igazi vesztese az amerikai és a nyugat-európai középosztály. Felismerve ezeket a folyamatokat, a magyar kormány évi 1 100 milliárd forinttal többet juttat a dolgozó családoknak 2011 óta. Mutatjuk, hogyan.

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok szorosabbra vonása együtt járt a munkafolyamatok fejlődő országokba történő kiszervezésével, amelynek hatására a munkahelyteremtésen keresztül százmilliók emelkedtek ki a mélyszegénységből az elmúlt évtizedekben, elsősorban olyan országokban, mint Kína vagy India – és váltak a globális középosztály tagjává. Persze ez a réteg igencsak sokféle: napi 10 dollár, vagyis havi 90 ezer forint jövedelemmel már be lehet kerülni a bizonyos „globális középosztályba”.

A kínaiak és az indiaiak millióinak felemelkedésével párhuzamosan a nyugati világ leggazdagabbjai szintén jelentős mértékben gyarapították vagyonukat, főként az egyre növekvő tőkejövedelmeknek köszönhetően. A folyamatnak azonban vesztesei is voltak: az amerikai és nyugat-európai középosztály tagjai, amelyet legjobban Branko Milanovic, a Világbank egykori vezető közgazdászának „Elefánt-görbéje” szemléltet.

Az ábra (1-100-ig terjedő skálán, ahol az 1 a globálisan legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket, míg a 100 a leggazdagabbakat jelöli) az egyes jövedelmi csoportok reáljövedelmének változását szemlélteti 1988 és 2008 között. Látható, hogy relatív értelemben a feltörekvő gazdaságokban élők (45-65 percentilis), illetve a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők (98 percentilis) a globalizáció válság előtti évtizedeinek egyértelmű nyertesei, míg a globális felső-középosztály, vagyis a fejlett világ középosztályának tagjai stagnáló, esetenként csökkenő jövedelemmel szembesültek. Ugyan az egyes csoportok tagjait pontosan meghatározni még Milanovic szerint is szinte lehetetlen, az utóbbi évek politikai és gazdasági változásait figyelve leginkább a fejlett országok alsó-középosztályának tagjai, vagyis az amerikai rozsdaövezet autógyári munkásai és egyéb tradicionális ipari munkakörben foglalkoztatott személyek tartozhatnak ide, akik az Egyesült Királyságban és Franciaországban havi mintegy 360-440 ezer forint bruttó jövedelemmel rendelkeznek, és akik megélhetését nemcsak a munkahelyek kiszervezése, de a robotizáció és az automatizáció is fenyegeti.

A globalizáció hatására végbement jövedelmi átrendeződés ellenére az európai polgárok alapvetően (48 százalék) továbbra is pozitív folyamatként tekintenek a globalizációra. Ennek elsődleges oka lehet, hogy a még mindig jó helyzetben levő európai középosztályt érintette a legkedvezőbben a légiközlekedés bővülése és a globalizációhoz köthető technológiai újítások jelentette életszínvonal emelkedés. Ugyanakkor a Brexit népszavazás váratlan eredménye – és tágabb kontextusban Donald Trump elnökké választása – az amerikai és a nyugat-európai középosztály gazdasági helyzetének stagnálásával és romlásával járó politikai és társadalmi feszültségekre hívja fel a figyelmet.

Az erősödő kihívások fenyegetését még inkább alátámasztja, hogy felmérésünk alapján jelentős többségben voltak a megkérdezettek között az EU-ban azok, akik szerint a saját országukban rossz irányba mennek a dolgok. Az EU-tagállamok közül különösen igaz ez a gazdasági válság által leginkább érintett Görögország, Olaszország és Spanyolország esetén. Emellett az elégedetlenség elsődlegesen a nyugat-európai országokban (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium) volt jelentős.

A következő generációk kilátásait illetően a régi és az új tagállamok eltérően vélekednek. Különösen kedvezőtlen a kép a következő generáció kilátásait illetően a nyugati tagállamokban. A lassan növekvő, illetve stagnáló gazdaságokban élő nyugat-európaiak – vagyis Milanovic által a globalizáció gazdasági veszteseinek tekinthető középosztálybeliek – jelentős többsége gondolja úgy, hogy gyermekei rosszabbul, esetleg ugyanolyan színvonalon fognak élni, mint ma.

Ehhez képest a balti országok, Lengyelország vagy éppen Románia és Bulgária polgárai (32-51 százalék), de a magyarok (35 százalék) is az EU-átlagnál (15 százalék) jelentősen bizakodóbbak. A helyzetet árnyalja, hogy az optimisták csak Lettországban (51 százalék) voltak abszolút többségben.

A fentiekkel összefüggésben az EU gazdaságfejlesztő munkájának megítélése tagállamonként jelentősen változó, és leginkább vélhetően az adott országban tapasztalt általános gazdasági konjunktúraérzettel és az uniós források bőségével függ össze. Míg a válsággal küzdő Görögországban és Olaszországban a megkérdezettek több mint háromnegyede gyengének minősítette az EU tevékenységét, addig a kohéziós támogatások fő kedvezményezettjeinek számító Lengyelországban, Magyarországon és Romániában, valamint a visszaáramló források által a legnagyobb előnyökre szert tevő Németországban, és a gyorsan növekvő Máltán kifejezetten pozitívnak ítélték az EU-s gazdaságfejlesztést.

Forrás: Századvég

Ezzel összefüggésben az uniós országok többségében szeretnék tagállami hatáskörben látni a gazdasági ügyeket, ami alól csak néhány tagállam (pl.: Belgium) volt kivétel.

Magyarország esetén kedvező adatokat látunk: EU-28 összehasonlításban 8. helyen állunk a tekintetben, hogy az országban jó irányba mennek-e a dolgok, ráadásul az 5. legtöbben említették, hogy határozottan jónak tartják az irányt, míg a 6. legbizakodóbbak vagyunk a jövő generációk kedvezőbb helyzetét illetően. Kiemelendő, hogy az EU iránti elköteleződés Magyarországon továbbra is a második legnagyobb (a megkérdezettek 79 százaléka szavazna igennel az EU-ban maradásra), bár az állampolgárok EU összehasonlításban legnagyobb hányada (a megkérdezettek 61 százaléka) támogatja a gazdasági ügyek nemzeti hatáskörben tartását.

Ezt magyarázhatja, hogy a nyugati országokkal ellentétben a magyar kormányzat felismerte a középosztály eltűnésének veszélyét, és határozott lépéseket tett a legnagyobb értéket teremtő, dolgozó családok megerősítése érdekében.

Magyarországnak 2010 után úgy sikerült idő előtt visszafizetnie az Európai Bizottság, valamint az IMF felé fennálló tartozást és a saját lábára állni, hogy közben a gazdaság teljesítménye sem esett vissza, és sikerült a magyar piacra termelő, korlátozott versenykörülmények között működő vállalatok felől jövedelmeket átcsoportosítania a középosztály felé, így megerősítve annak helyzetét. 2010 és 2016 között a 12 százalékos reálgazdasági növekedés mellett a családi adókedvezménnyel számolt nettó reálbérek 23 százalékkal növekedtek.

Az állam az így keletkezett bevételeket egyrészt a csökkentett mértékű, egykulcsos személyi jövedelemadón (15 százalék), a Munkahelyvédelmi Akcióterven, illetve a családi és első házasok adókedvezményén keresztül osztotta vissza közvetlen formában a hazai munkavállalóknak és a gyermeket vállaló családoknak. Ez a három intézkedés együtt, csak a tavalyi évben 901 milliárd forint közvetlen többletjövedelmet jelentett a magyar középosztálynak. Emellett a gyermekek ingyenes iskolai étkeztetésén és tankönyvek biztosításán, a rászoruló gyermekek ingyenes táboroztatásán és a családi otthonteremtési támogatáson keresztül a kormányzat további 228,1 milliárd forintot juttatott célzottan a családoknak. Összességében tehát a kormányzat évi mintegy 1 100 milliárd forintot, a GDP hozzávetőleg 3,1 százalékát fordította csak 2016-ban a középosztály megerősítésére. Az uniós források felhasználásán túlmenően mindezek az intézkedések jelentős szerepet játszanak abban, hogy az elemzők többsége szerint a 2010-ben még a szakadék szélén táncoló magyar gazdaság mára az európai növekedés egyik fontos motorjává válhatott.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu