Közös válasz kidolgozására hívta fel Haszan Róháni iráni elnök Recep Tayyip Erdogan török államfőt az Irakban, amerikai légicsapásokban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornok ügye után – jelentette szombaton az IRNA iráni állami hírügynökség.
Az IRNA szerint a felek a telefonbeszélgetés során megbeszélték a tábornok megölésének következményeit a térségre nézve. Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és többek között Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milíciavezér péntekre virradóra vesztette életét amerikai légicsapásokban Bagdad közelében. Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) tájékoztatása szerint a légicsapásokat Donald Trump amerikai elnök rendelte el. Pompeo pénteken a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a csapásméréssel egy “küszöbön álló támadásnak” vették elejét.
Szulejmáni megölése nagy hiba volt
– mondta Róháni.
Együttesen kell reagálnunk az észszerűtlen lépésekre, a hallgatás az agresszor tetteire csak bátrabbá teszi őt. Az elhunyt Szulejmáni egyedülálló szerepet játszott a terroristákkal szembeni harcban a térségben, és Ön (a török elnök) jól tudja, hogy ő (a tábornok) teljesítette a térség és az iszlám iránti kötelességet
– fogalmazott. Szulejmáni volt a Forradalmi Gárda legfontosabb és legismertebb alakja mind belföldön, mind nemzetközi szinten, és nagyon közel állt Ali Hamenei ajatollahhoz, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjéhez. A tábornok felelt a Forradalmi Gárda Iránon kívüli műveleteiért, Szíriában és Irakban felügyelte a Teherán által támogatott síita milíciákat. Teherán kíméletlen bosszút ígért “a megfelelő helyen és időben” Szulejmáni halálát követően.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS