A harci drónok már évek óta bevett eszközök, különösen a terrorizmus elleni harcban, de eddig a földről irányították őket, és mindig ember hozta meg a döntést arról, megtámadhatják-e a célpontot. Ez azonban megváltozott, mivel az ENSZ egy jelentése szerint tavaly harci drónok önállóan, emberi beavatkozás nélkül támadtak lázadókat Líbiában – számolt be az esetről az Origo.
A lap azt írja: korábban még nem fordult elő, hogy a mesterséges intelligenciát emberek elleni támadásra használták volna. Az akcióban a török gyártmányú Kargu-2 típusú drónokat vetették be a líbiai kormányerők egy iszlámista csoport ellen – írta meg az ENSZ-jelentés alapján a brit sajtó. Ebből a típusú drónból egyelőre ötszázat rendelt a török hadsereg, de a robotot eladták már felhasználóknak is. A harci drón képes hagyományos üzemmódban repülni, vagyis ember is irányíthatja a földről, de robotpilótával is képes járőrözni. Repülhet egyedül, de rajokban is. A támadáskor kamikázeként rázuhan a célpontra és felrobban a közelében. A robbanófej cserélhető, attól függően, hogy embereket vagy járművet kell kiiktatni. A líbiai támadás akkor történt, amikor egy dzsihádista hadúr katonái épp elhagyták Tripolit. Az ENSZ jelentése szerint a harci robotok AI-irányítással, tehát emberi beavatkozás nélkül zuhantak a fegyveresekre. Az önálló tanulásra képes mesterséges intelligencia a korábbi harci tapasztalatok alapján határozta meg, hogy meg kell támadni az ellenséget, amikor megszakadt az adatátvitel a földi irányítókkal, vagy tudatosan lekapcsolták. A jelentések szerint a terroristák elmenekültek a rájuk vadászó harci robotok elől, amelyek nem üldözték őket.
Forrás: Origo ; Fotó: MTI/EPA/Andrzej Grygiel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS