Kritikus szakaszba érnek a béketárgyalások – jelentette ki szerdán az ENSZ szíriai különmegbízottja Bécsben, ahol a következő nap megkezdődik az ENSZ közvetítésével zajló szíriai béketárgyalások kilencedik fordulója.
Optimista vagyok, mert csak az lehetek ezekben a pillanatokban. Ez egy nagyon-nagyon kritikus szakasz”
– közölte újságírókkal Staffan de Mistura az osztrák fővárosban.
Nincsen politikai megoldás a szíriai konfliktusra,
kivéve a Bécsben az ENSZ égisze alatt tartandó találkozót, amelyen minden érdekelt fél jelen lesz, és ahol, reményeim szerint, sikerül kidolgozni egy menetrendet a békefolyamat megvalósítására”
– mondta nem sokkal Mistura után Párizsban a francia külügyminiszter. A humanitárius helyzet jelentős mértékben romlott Szíriában – jelentette ki Jean-Yves Le Drian, aki nemrég az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette a szíriai humanitárius kockázatok kiértékelésére.
Szíriában jelenleg több fronton is harc folyik: míg az északnyugat-szíriai Afrínnál a török hadsereg folytat hadműveletet a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia ellen, addig a szíriai kormányerők és lázadók, illetve iszlamisták állnak harcban egymással a Damaszkusz keleti szomszédságában található, ostrom alatt álló Kelet-Gútában és Idlíb tartományban is.
A szíriai konfliktus rendezéséről két tárgyalási folyamat is zajlik párhuzamosan: az egyik az ENSZ égisze alatt, míg a másik Oroszország, Törökország és Irán vezetésével. Oroszország, Irán és Törökország kezdeményezésére január 29-30-án Szocsiban tartanak Szíria-konferenciát. Az ENSZ egyeztetésein részt vevő szíriai ellenzéki csoportok jelezték, hogy a világszervezet közvetítésével zajló tárgyalások megkerülésének tartják a Szocsiban megrendezendő kongresszust, ezért elutasítják.
MTI; Fotó: Al Jazeera
Facebook
Twitter
YouTube
RSS