Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz – jelentette ki a Magyar Időknek Kubatov Gábor arra reagálva, hogy a Jobbikhoz köthető N1TV hírül adta, a vállalkozó levélben kért segítséget szabadlábra helyezése érdekében a kampányban nyújtott segítségért cserébe. A pártigazgató egyébként a levelet 24 órán belül átadta a bűnüldöző hatóságoknak.
Az N1TV csütörtöki ügyészségi dokumentumokra hivatkozva bemutatta azt a nyomozás során 2013-ban lefoglalt levelet, amelyben a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László kampánytámogatást és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkat is ígért cserébe azért, hogy szabadlábon védekezhessen.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese, Staudt Gábor feltételezése szerint a levelet Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címezték. Az ellenzéki politikus arra vár választ, hogy a felek ismerik-e egymást, illetve milyen támogatásról, illetve milyen bűnügyi információkról lehet szó.
Kubatov Gábor a Magyar Idők kérdésére elmondta: Vizoviczki Lászlóval talán két alkalommal találkozott. Egyszer egy óvodai rendezvényen, egyszer pedig a Fradi elnökeként beszélt vele. Közölte, a megbeszélést egy országos médiaügynökség vezetője hozta tető alá az üzletember kezdeményezésére. Vizoviczkivel ekkor két témáról beszéltem. Az egyik, hogy be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba. Ettől elzárkóztunk, a vállalkozó befektetésére egyszerűen nem tartott igényt a klub. A másik téma – mivel éppen a West-Balkánban történt tragédia után jártunk – a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendőket foglalta magába – fogalmazott Kubatov.
Leszögezte, Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz. Csak emlékeztetnék mindenkit, hogy kétharmaddal nyertük az országgyűlési választásokat, a győzelmet semmilyen körülmény nem fenyegette, semmiféle segítségre nem szorultunk rá – jelentette ki. Kitért arra, hogy a szóban forgó levelet az akkor éppen előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyvédje juttatta el hozzá. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a dokumentumot huszonnégy óra leforgása alatt eljuttatta a bűnüldöző szervekhez.
Nem is tehettem mást, nincs takargatni valóm, nincs mitől tartanom – jegyezte meg. Ezeket a tényeket – folytatta – szívesen megosztottam volna a Jobbik lakájmédiájával is, ám őket az igazság láthatóan nem érdekelte, a médiumot csupán a lejáratási szándék vezérelte. Hozzátette: az alvilági körök rendre megkörnyékezik a politikai döntéshozókat, hogy különböző lobbiérdekeket érvényesíteni tudjanak.
Emlékezetes: Kubatov Gábor már a Népszabadságnak 2012-ben adott interjújában is helytelenítette, hogy bizonyos gazdasági körök megkísérlik befolyásolni a politikát. A lap kérdésére válaszolva akkor kijelentette:
„A nemzetbiztonsági bizottság a szerencsejáték-törvény kapcsán azt mondta, voltak olyan kísérletek, amelyekkel ma Magyarországon befolyásolni próbálja a politikát egy bizonyos réteg. Ezek nem az ellenzék által befeketíteni kívánt hazai vállalkozók, hanem alvilági körök. Olyan szabályokat kell alkotni, hogy ezeket a csoportokat elszigetelhessük a politikától, s hogy központi pénzből minél olcsóbb kampányt lehessen folytatni.”
Majd hozzátette, hogy a szerencsejáték-törvény expressz módosításával „mi az alvilági köröknek üzentünk, és ebben konszenzus volt a parlamenti pártok között. Határozottan vissza kell utasítani minden, ezekből a körökből érkező közeledési kísérletet.”
Forrás: Magyar Idők, fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS