Az iraki kurd régió kormánya szerda hajnalban nyilatkozatot tett közzé, amely szerint kész felfüggeszteni a Kurdisztán függetlenségéről egy hónapja tartott népszavazás eredményét és nyílt párbeszédet kezdeni Bagdaddal az iraki alkotmány alapján – jelentette a Rudau kurd televízió.
A nyilatkozat emellett azonnali tűzszünetre és minden, az ország északi térségében zajló katonai műveletnek a leállítására szólít fel, az iraki központi kormány és az autonóm Kurdisztán között kialakult válsághelyzet rendezése érdekében.
“Az Irak és Kurdisztán között kialakult veszélyes helyzet és feszültség mindannyiunkat arra késztet, hogy vállaljuk a történelmi felelősséget, és elkerüljük a (…) további összecsapásokat.” “A harcok folytatása egyik félnek sem hoz győzelmet, csak zűrzavarba és az élet minden területét érintő káoszba taszítaná az országot”, további vérontáshoz, valamint az iraki társadalom szövetének szétszakadásához vezetne.
– hangsúlyozza az erbíli kurd regionális kormány nyilatkozata.
A szeptember 25-én, Bagdad tiltakozása ellenére megrendezett kurd népszavazáson a résztvevők 92 százaléka támogatta Kurdisztán és a kurdok ellenőrizte más területek függetlenné válását. Az iraki központi kormány azonban – Iránnal és Törökországgal karöltve – gazdasági és jogi megtorló lépésekkel válaszolt, majd Haider al-Abádi iraki kormányfő parancsára az iraki erők a múlt héten két nap alatt visszafoglalták az Iszlám Állam elleni háborúban kurd ellenőrzés alá került, vitatott területeket, köztük Kirkuk olajban gazdag térségét.
Az összecsapásokban mintegy harminc kurd harcos és az iraki hadsereg oldalán harcoló síita milícia tíz tagja halt meg, továbbá kurdok tízezrei menekültek el Kirkukból az északabbra fekvő Szulejmaníjába és Erbílbe.
A győztes hadműveletet követően Abádi azt javasolta, hogy az alkotmány és a partnerség szellemében rendezzék a kurdisztáni népszavazás miatt kialakult feszült helyzetet, de a párbeszéd előfeltételéül szabta, hogy a kurdok tekintsék semmisnek a szeptember 25-i függetlenségi népszavazás eredményét.
Erre válaszolt kedden éjjel elfogadott nyilatkozatával az iraki kurd régió kormánya, felajánlva a referendum eredményének felfüggesztését.
MTI; Fotó: Krónika
Facebook
Twitter
YouTube
RSS