Hangot adunk a tehetségnek címmel mutatja be tehetséggondozó programjait és közösségi életét, valamint rendez közéleti beszélgetéseket és könnyűzenei koncerteket a Mathias Corvinus Collegium. Az MCC által rendezett beszélgetésen az LMBTQ-mozgalom által életre hívott kérdések kerültek terítékre. Az MCC Feszt tegnapi első, hivatalos megnyitó előtti vitája a gender és a gyermekvédelem kérdését feszegette, méghozzá Lánczi Tamás és Dombos Tamás, a Háttér Társaság szóvivőjének közreműködésével.
A beszélgetés moderátora Heltai Péter, az MCC stratégiai kommunikációs vezetője volt, aki vendégeitől első körben azt kérdezte: egyetértenek-e azzal, hogy az anya nő, az apa férfi? – olvasható a bennfentes.net oldalán. Dombos Tamás szerint szándékos összemosás történik; szerinte a kormány új ellenségképekre talált az LMBTQ-ban. Lánczi Tamás azonban más véleményen volt.
Jó harminc éve lobbiszervezetek törekednek a fennálló törvények megváltoztatására. A kihívás Nyugatról érkezik, és már két-három éve fel kellett volna lépni ellene
– mondta a politológus. Kijelentése a beszélgetés további alakulását is meghatározta, ahol arra a kérdésre próbáltak meg választ találni, hogy létezik-e LMBTQ-lobbi. Dombos Tamás egyszerűen elintézte a kérdést.
Léteznek bejegyzett civil szervezetek, amelyek bizonyos jogokat szeretnének elérni, ezeket lobbinak is nevezhetjük, de összeesküvések nincsenek
– fogalmazott. Lánczi Tamás azzal reagált, hogy ezeknek a szervezeteknek vannak hatalmi törekvéseik.
A nyugati világban sok esetben a heteroszexuális többségnek kell hátrálnia, például a közösségi oldalon homofóbnak nevezett véleményeket, sőt, akár egy közszereplő nyilvános megjelenését is törlik. Nyugaton jelenleg szabadságjogokat semmibe vevő véleménydiktatúra tombol, miközben Afrikában vagy az arab világban nem vesz részt a lobbi a homoszexuális jogok érvényesítésében, pedig ott indokolt lenne. A homoszexuális jogi közvetítéseket ugyanis a transznacionális cégek végzik, amelyek az arab világban valahogy nem hirdetik a szivárványt
– közölte a konzervatív gondolkodó. A vitán szóba került a gyermekvédelmi törvény is, amelynek értelmezésén össze is különbözött egymással a két fél. Dombos Tamás szerint jogkorlátozó, a homoszexuális tartalmak teljes cenzúrázását előíró intézkedésről beszélünk, míg Lánczi Tamás jelezte, hogy a törvény a szülők kizárólagos jogát írja elő gyermeke nevelésében. A vita utolsó harmadában a szó a tizennyolc éven aluliak nemátalakító kezelésére terelődött. Dombos Tamás szerint itt egyedül az a kérdés, hogy egy ember eldöntheti-e, hogy melyik nemben érzi komfortosabban magát. Szerinte az rendben van, hogy a tizennyolc év alattiak esetében a visszafordítható hormonterápiákat alkalmazzák.
Azért baj a visszafordíthatatlanság, mert sokan meggondolják magukat, de nem tudják megváltoztatni korábbi hibás döntésüket. Emiatt hatalmas az öngyilkosságok aránya a transzneműek körében
– zárta le a vitát Lánczi Tamás.
Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS