Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője levélben kért tájékoztatást Karácsony Gergely főpolgármestertől az újabb szabálytalan tenderkiírásról – írja a Budapesti Fidesz legújabb Facebook-bejegyzésében. 2020 decemberében írt ki hét fővárosi cég közösen egy 856 millió forintos keretösszegről szóló pályázatot médiavásárlási szolgáltatásokra, azonban a közbeszerzést visszavonták, miután a Közbeszerzési Hatóság eljárást indított a pályázat törvénysértő mivolta miatt, abban ugyanis a versenyt jelentősen korlátozó kikötés szerepelt. A Facebook-bejegyzésben azt írják, a pályázat visszavonása helyes döntés volt, de felmerül a kérdés: hogyan kerülhetett bele egyáltalán egy ilyen diszkriminatív feltétel a pályázati kiírásba?
2020 decemberében a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Zrt. közös közbeszerzést írt ki a médiavásárlási szolgáltatások beszerzésére
– ismerteti Láng Zsolt a nyílt levélben.
A felhívás egy keretmegállapodás megkötésére irányult, amelynek értéke nettó 856,5 millió forint volt, az ajánlatkérők pedig vállalták, hogy az összeg ötven százalékát biztosan lehívják. A tegnapi sajtóhírekben napvilágot látott, hogy a hét fővárosi tulajdonú társaság visszavonta a kiírt közbeszerzést, tekintettel arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság elnöke 2021. január 29-én hivatalból eljárást kezdeményezett a tender kapcsán a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB), mert úgy ítélte meg, hogy a közbeszerzési eljárás törvénysértő. A tender feltételként tartalmazta, hogy a győztes pályázónak rendelkeznie kell a sikeres és hatékony marketingkommunikációért járó Effie-díjjal. Ugyanakkor – a versenyt jelentősen korlátozó – kikötés értelmében az eljárás során csak a 2017 és 2020 kapott elismeréseket veszik figyelembe annak ellenére, hogy a díjat 2002 óta ítélik oda Magyarországon. Emellett a feltétel teljesítése jelentős előnnyel járt, mivel az értékelési szempontoknál 30%-os súlyt képviselt a nyertes kiválasztása során.
A Fidesz-KDNP szerint sem volt más lehetőség, mint a közbeszerzési kiírás visszavonása, ugyanakkor komoly aggályok fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett sor egy ilyen diszkriminatív feltétel kikötésére. Láng Zsolt ezzel kapcsolatban az alábbiakról kér tájékoztatást Karácsony Gergelytől:
- Milyen tanácsadó vagy szakértő bevonásával készült el a közbeszerzési kiírás? Ki tett javaslatot a bírálati szempontokra?
- Mi indokolta, hogy az a diszkriminatív kikötés, amely egy adott időszakban elnyert szakmai díjat tett fajsúlyos értékelési szemponttá, a közbeszerzési kiírás része lett?
- Mi volt a szakmai indoka annak, hogy egy adott időszakban elnyert szakmai díj, mint bírálati szempont 30%-os súllyal számítson a nyertes fél kiválasztása során?
Kérem, hogy a kiírás létrejöttével és annak felügyelőbizottsági és igazgatósági tárgyalásával összefüggésben keletkezett dokumentumokat és jegyzőkönyveket részemre megküldeni szíveskedjen
– zárja sorait a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Forrás: Budapesti Fidesz; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS