Jó meccset hozott a Ferencváros–Debrecen rangadó. Bár a vendégegyüttes szerezte meg a vezetést, majd emberelőnybe került, a Fradi Lanzafame góljával egyenlített. A második félidőt végigtámadta a hazai csapat, ennek ellenére ismét a Debrecen szerzett vezetést. Aztán megint jött a Kispesttől igazolt Lanzafame, aki előbb egyenlített, majd ha jobban koncentrál, meg is nyerhette volna a mérkőzést.
Kifejezetten jó mérkőzést játszott a Ferencváros és a Debrecen. A kontrákra építő vendégcsapat megszerezte a vezetést, majd emberelőnybe került, de a Fradi ugyanolyan dominánsan futballozott, mint teljes létszámban. Nem meglepő, hogy a szünet után Lanzafame egyenlített, majd többször is megszerezhették volna a vezetést. Ennek ellenére ismét a Debrecen villant meg, de a Fradi fokozni tudta a nyomást, és a Kispesttől igazolt olasz légiós higgadt volt egy szöglet után: előbb átvette a labdát, majd szépen belőtte (2–2). Ekkor már a nagy kedvenc Böde is játszott, de sem ő, sem más nem szerzett újabb gólt, így maradt a döntetlen. A Fradi továbbra is veretlen: hét győzelem mellett három döntetlent játszott.
Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS