Pesti Srácok

Lassan itt a vége: az MSZP be sem jutna az Országgyűlésbe, ha most lennének a választások

Lassan itt a vége: az MSZP be sem jutna az Országgyűlésbe, ha most lennének a választások

Történelmi mélyponton van, és úgy tűnik, az országgyűlésbe sem jutna be az MSZP, ha most lennének az országgyűlési választások a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint. A szebb napokat is látott szocialisták ugyanis önmagukban négy százalékot, a még hozzájuk képest is szinte mérhetetlen Párbeszéddel közösen pedig 5 százalékot szereznének, ha a héten dőlne el, ki jut be a parlamentbe. Kiszelly Zoltán politológus az Origónak úgy kommentálta a felmérést, hogy az MSZP továbbra is a globalizáció mellett áll, azonban már a folyamat magyarországi nyertesei sem szavaznak a pártra. Hozzátette: nehéz lesz úgy szavazókat nyerniük, ha külföldi és nem hazai problémákra keresnek megoldásokat.

Fennállása legrosszabb eredményét produkálta a Nézőpont Intézet felmérésében az MSZP, amely még a Párbeszéddel koalícióban sem kerülne be az országgyűlésbe, ha most lennének a választások. A Nézőpont Intézet ugyanis a biztos szavazó pártválasztók körében csupán négy százalékos támogatottságot mért nekik, ami kevés az öt százalékos küszöb megugrásához. Ennél is nehezebb helyzetben vannak, ha a Párbeszéddel közös koalíciójuk eredményeit nézzük: a pártszövetség összesen 5 százalékot kapna, ami csupán fele a koalícióban induló pártok számára meghúzott 10 százalékos küszöbnek. Vagyis az MSZP-Párbeszédnek meg kellene dupláznia támogatottságát, ha 2022-ben is mandátumot akarnak szerezni, ez viszont nem lesz egyszerű.

Az Origo szerint ráadásul már a Párbeszédnek is kezd teher lenni a haldokló szocialista párt, így akár új, erősebb szövetséges után is nézhetnek 2022-re, hogy garantálják mandátumszerzésüket. A lap arról is beszámol, hogy a szétesőfélben lévő szocialisták elnöke, Tóth Bertalan elkezdett a veszett fejsze nyele után kapkodni, és bejelentette, hogy március 14-én kongresszust tartanak, ahol többek között döntenek arról is, hogy bevezetik-e a társelnöki rendszert a szocialista pártban. Ezt követően májusban tartanak majd tisztújítást a szocialisták. Kérdés azonban, hogy van-e a párt soraiban olyan kaliberű politikus, aki meg tudja állítani ezt a zuhanórepülést.

Kiszelly Zoltán politológus szerint a hagyományos baloldali pártok, mint például az MSZP mélyrepülésének a legfőbb oka, hogy túlságosan megfertőződtek a neoliberális blairizmussal (a Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök nevéhez köthető irányzattal).

PestiSracok facebook image

– vélekedik a szakértő. A politológus szerint az sem segít az MSZP-nek, hogy teljes szereptévesztésben van, hiszen valós, helyi problémák megoldása helyett annyira ragaszkodnak a külföldi minták lemásolásához, hogy gyakran olyan politikát fogalmaznak meg, ami abszolút nem illeszkedik a magyarországi igényekhez, sokkal inkább nyugat-európai problémákra ad választ. Vagyis a szocialisták lényegében és teljesen elszakadtak a magyar valóságtól politikájuk megfogalmazása során, és nem állnak a magyar emberek pártján.

– mondta az elemző. Kiszelly szerint hiteles és emberközpontú politikával lehetne visszaút, ugyanakkor úgy látja, hogy a szocialistáknál – megengedően fogalmazva – B-kategóriás politikusokat tudnak csak csatasorba állítani, akik nem képesek ilyen komoly irányváltást levezényelni.

– fejtette ki Kiszelly Zoltán. Az elemző összegzése szerint az MSZP két szék között a pad alá esett.

– zárta szavait az elemző.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Mónus Márton

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.