A Fidesz egysége a legfontosabb – mondta Lázár János az Indexnek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, korábbi kijelentéseit csak a sajtó értékeli keménynek.
A politikus szerint nem volt méltányos, ahogy az elmúlt időszakban őt támadták. Nem erősíti a Fideszt, hogy egy ilyen kérdésben a nyilvánosság előtt próbálják őt kritikával illetni – közölte, és hozzáfűzte: ahogy eddig is, úgy ezután is áll a kritikák elé, de azt kéri politikustársaitól, hogy ezt ne a nagy nyilvánosság előtt tegyék. „Ebben a helyzetben elvárható az alelnöktársamtól, hogy ha baja van a munkámmal, akkor azt nekem az elnökségi ülésen, netán négyszemközt, vagy a teljes magyar nyilvánosságnál kicsit szűkebb körben mondja el” – fogalmazott Lázár az Indexnek. Elmondta, nincs sem párton belüli, sem a házelnökkel szembeni konfliktus, az „nagy zagyvaság”. Kijelentette, Pokornival kifejezetten jó viszonyban van, ahogy Kövér Lászlóval is.
Kövér a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, Pokorni Zoltánt nem az ártó szándék vezette, hanem egy a párton belül és a párt szimpatizánsai között meglévő véleményt ismertetett, amikor az urizálással kapcsolatosan megszólalt. A házelnök figyelmeztetésnek érzi a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait és felvenné a kesztyűt, ha lenne értelme. Ismert, Pokorni november végén a Hír TV P8 című műsorában az amerikai korrupciós vádak kapcsán közölte, visszafogottságot várna el párttársaitól. „Önkorlátozás és polgári erények, nincs urizálás, nem járunk vadászni, nem hordunk milliós karórát, és így tovább” – sorolta a Fidesz alelnöke.
Lázár János hátbatámadásnak tekintette Pokorni kijelentéseit – derült ki a Figyelőnek adott interjújából. Szerinte a Fideszre nem a kormányzati döntések negatív társadalmi következményei jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az igazi bajt az jelenti, ha a törzsszavazóik, a saját politikai véleményformálóik vagy meghatározó politikusaik bizonytalanodnak el vagy fordulnak ellenük. Kijelentette: rossz úton jár, aki az egyéni népszerűsége érdekében szembefordul a saját pártjával, szövetségeseivel. Azt is kiemelte, hogy tiszteli Kövér Lászlót vagy Pokorni Zoltánt, de ha a nyilvánosság előtt fogalmaznak meg kritikát, akkor az szerinte egy politikai akció része.
Pokorni – Lázárra reagálva – később elmondta, ezt nem tekinti személyes ügynek, és a minisztert korosztályának egyik legdinamikusabb és legtehetségesebb tagjának tartja. A Fidesz alelnöke természetesnek tartja, hogy Lázár a fiatalabb generáció vezetőjeként bátran vállalja a konfliktusokat, de ők, akik már lassan „a párt veteránjainak” számítanak, megtanulták: „csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét”. „A politikai családon belüli egyensúly megőrzése azért fontos, mert ez az egyik feltétele annak, hogy a magyar társadalomban tudjunk nyugalmat és kiegyensúlyozottságot teremteni” – mondta Pokorni.
A Lázár Jánossal készült interjú itt megtekinthető.
Forrás: Index/Hír TV/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS