A főigazgatóság január végén küldött levelében konkrétan a reklámadó progresszív, azaz sávos rendszerét ellenezte, mert az az alacsony reklámbevételű vállalkozásoknak szelektív gazdasági előnyt jelent, valamint mértékét is kifogásolta, mert az “objektíve is alkalmas arra, hogy gazdasági hátrányt okozzon” – ismertette az uniós aggályt a Miniszterelnökség vezetője.
A kabinet emellett olyan “tanácsokat” is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa, a luxemburgi székhelyű Bertelsmann-csoport egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben “az elmarasztalás lehetősége áll nyitva” Magyarország előtt – tette hozzá.
A Bertelsmann-csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az európai uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó – öt százalék – Ausztriában van – mondta Lázár János, megerősítve, hogy a kormány november óta tárgyal Luxemburgban és Budapesten a Bertelsmann-csoporttal a vita peren kívüli, vagy európai bizottsági eljáráson kívüli megoldásáról. Szavai szerint a kormánynak mérlegelnie kellett, hogy “egy bizonytalan kimenetelű jogvitát, vagy egy jó egyezséget választ”.
Mindezek alapján a Miniszterelnökség vezetője szerdán tájékoztatást ad az ügyről a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának mezőkövesdi kihelyezett frakcióülésén, és mérlegelésre javasolja a reklámadó csökkentését, valamint a sávos rendszer felülvizsgálatát.
A miniszter azt mondta, hogy a kormány számításai szerint mindez nem feltétlenül jelent bevételkiesést, mert bár “kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni”. Az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé tette a politikus. Hozzátette azt is: a jó hír a kritikák közepette, hogy az Európai Bizottság a reklámadó bevezetését önmagában nem kérdőjelezte meg. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: “mi alapvetően minden az Európai Bizottsággal folytatott gazdasági csatában a különadókért küzdünk”.
Azt is kiemelte, hogy a Bertelsmann-csoporttal kötendő esetleges megállapodás jelentős mértékben növelheti Magyarország iránt a befektetői bizalmat. Lázár János azt mondta, a reklámadóval kapcsolatos vitát szerinte a következő három hónapban érdemes rendezni. A már befizetett reklámadó esetleges visszafizetését ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte.
forrás: MTI/Hír24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS