Kettős öngyilkos merényletet követtek el csütörtök reggel az afgán főváros nyugati részében, egy helyi hírügynökség épületénél. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.
A támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek – közölte az afgán belügyminisztérium. A kettős robbantást az Afgan Voice Agency épületénél és egy Korán-iskolában követték el Kabul síiták lakta Kala-i-Nazir negyedében.
A medreszében történt robbanásnak negyven halottja és harminc sebesültje van”
– közölte Naszrat Rahimi, a belügyminisztérium szóvivője, aki korábban még négy halottról számolt be.
Az Iszlám Állam propagandaügynöksége, az Aamák által az interneten közzétett közleményben vállalta magára a merénylet elkövetését. A közlemény szerint a terrorszervezet egyik önkéntese hajtotta végre robbanómellénnyel a támadást, ezt követte még három pokolgép robbanása ugyanabban a térségben.
Asraf Gáni afganisztáni elnök az iszlám és
minden emberi érték elleni támadásnak”
nevezte a merényletet.
A robbantás a legújabb az afgán médiumok ellen elkövetett támadások sorában. A múlt hónapban egy kereskedelmi televízió kabuli székhelyére támadtak rá. Az észak-afganisztáni Balh tartományban egy akna robbanása hat pásztorgyereket ölt meg. Mohammed Karim, Dauat Abad körzet kormányzója szerint a gyermekek 8 és 10 év közöttiek voltak. A támadás elkövetését egyelőre senki sem vállalta, de Karim a tálibokat okolta, mondván, hogy a lázadók helyeznek el aknákat az afgán vezetők és biztonsági erők által használt útvonalakon.
MTI; Fotó: The Wire
Facebook
Twitter
YouTube
RSS