Lejárt a bezárásra adott 150 napos határidő, így a MÁV csütörtökön megpróbálta birtokba venni a józsefvárosi piacot. A bezárásra ítélt piac azonban kinyitott, és a MÁV képviselőit a bérlő nem engedte be, az állami cég ezért úgy döntött, lekapcsolják a vizet és a villanyt, hogy ellehetetlenítsék a működést. Azt remélik, hogy az árusok felismerik, hogy a jelen körülmények között nem fognak tudni működni.
Az Origo.hu tudósítása szerint nagy volt a nyüzsgés csütörtök délelőtt a józsefvárosi piac főbejárata körül, ideges árusok, újságírók, bámészkodók, biztonsági őrök kerülgették egymást. A józsefvárosi piac csütörtök reggel kinyitott a Kőbányai úton, annak ellenére, hogy lejárt a bezárására adott határidő. Az árusok közül sokan kipakolták a portékájukat, de aggódva várták a nap folytatását. Reménykednek, hogy azért maradhatnak. A MÁV a nap folyamán azonban megpróbálta birtokba venni a területet. A cég képviselői nem sokkal tíz óra előtt el is indultak a piac felé. Azt mondták, mindenképpen átveszik a területet, a rendőröket pedig azért hívták, hogy a személyi biztonságukat garantálni tudják. A négyes kapunál a bérlők egyik képviselője megállította menetet, és azt mondta, hogy jogellenes volt a bérleti szerződés felmondása, ezért nem adják át a területet. Hosszú percekig kamerák kereszttüzében ismételgették a felek állásapontjaikat, miközben árusok és más bámészkodók gyűltek köréjük. Sokáig ment a huzavona azon, hogy bemehetnek-e, vagy sem, a bérlő képviselője állta az útjukat, arra hivatkozva, hogy bíróságon megtámadták a döntést, ezért nem akarják átadni a területet.
A MÁV szerint ők jogszerűen felmondták a szerződést, erről a jogszabályoknak megfelelően kiértesítették a bérlőt, aki azt hivatalosan át is vette. Ezek után 150 napjuk lett volna hogy kiürítsék a területet. A piac bérlője viszont vitatja a szerződés felmondásának a jogosságát, és nem fogja átengedni a területet, nem is engedi be a MÁV embereit. A helyszínen megjelent egy ügyvéd, aki a piac képviselőjének mondja magát, és arról beszélt, hogy mivel jogvitáról van szó, azt a nyilvánosság kizárásával kellene rendezni a felek között. Szerinte a MÁV félrevezeti a nyilvánosságot, a jogvitát pedig tárgyalások útján kellene rendezni. Erre minden jel szerint sor is került. A tárgyalás után a MÁV képviselője kijelentette, hogy felvették a jegyzőkönyvet, és továbbra is az az álláspontjuk, hogy megszűnt a bérleti szerződés, és ennek megfelelően leolvassák a közmű órák állását. A MÁV ezek után úgy döntött, hogy elzáratja a közműveket, a vizet és az elektromos áramot is, csak a tűzcsapok vezetéke marad meg. A MÁV szóvivője azt mondta, abban reménykednek, hogy az árusok felismerik a helyzetet, és maguk kezdeményezik a szerződéseik felmondását, hiszen a jelen körülmények között el lesznek lehetetlenítve, és nem fognak tudni működni. A szóvivő szerint a terület bérlője félretájékoztatta az árusokat, holott tisztában volt vele, hogy jogszerűen át kellene adni a területet. Ennek ellenére továbbra is beszedték a bérleti díjat. A bérlő ügyvédje ugyanakkor azt mondja, hogy november 6-án keresetet nyújtottak be bíróságon a felmondás jogszerűtlensége miatt, és amíg a bíróság nem dönt az ügyben, addig maradnak.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Fotó: Origó.hu/Tuba Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS