Izlandot egy félállásban fogorvosként dolgozó edző juttatta ki a labdarúgó-világbajnokságra. Ennél felemelőbb és sokkolóbb mondatot régen olvastunk. Egyszerre jó és elkeserítő látni, hogy az említett Izland mellett Lengyelország és Szerbia is első helyen jutott tovább a selejtezőcsoportjából a 2018-as vébére, hiszen az ő sikerük mellett a mi bukásunk is fájóbbnak tűnik. Ha Lengyelországot a mérete miatt más kategóriába is soroljuk, az izlandiakkal és a szerbekkel könnyebb összehasonlítani magunkat. A végeredmény bántó: amíg ők ott lehetnek Oroszországban, mi Feröer ellen a harmadik helyért lépünk pályára az esti mérkőzésen.
Lengyelország után Szerbia is hozta a kötelezőt, előbbi Montenegrót, utóbbi Grúziát győzte le a mindent eldöntő utolsó csoportmeccsen, így mindkét kelet-európai válogatott ott lehet az orosz világbajnokságon. Ha hozzátesszük, hogy Izland többek között Horvátországot, Ukrajnát és Törökországot megelőzve szintén első helyen jutott ki a vébére, akkor különösen elkeserítőnek láthatjuk a saját helyzetünket. Amíg ezek a válogatottak jövőre Oroszországba utaznak, addig a mienk csak a csoport harmadik helyében bízhatnak. Amennyiben sikerült legyőzni, vagy legalább pontot szerezni Feröer ellen.
Bár Szerbia továbbjutásával sokakat meglepett – a lengyelek most már válogatott szinten stabilan a világ tágabb élmezőnyébe tartoznak –, az igazán elképesztő bravúrt Izland hajtotta végre. Erős, kiegyensúlyozott csoportot nyert meg az északi válogatott. Ha hozzátesszük, hogy a szigetet mindössze 344 ezren lakják, akkor még különlegesebbé válik a siker.
Ami nem volt váratlan: a magyarral (is) ellentétben az izlandi futball fejlődése töretlen, az amatőr korszaktól egyre mennek felfelé, régen még kiborultunk azon, hogy legyőztek minket, de a tavalyi Európa-bajnokságon összességében már nagyon örültünk a döntetlennek is.
Bár az izlandiak a 2014-es vb-pótselejtezőjét még “elbukták” (már maga a kivívása is óriási bravúr volt, és nem 1-12-vel estek ki, mint a mieink Jugoszlávia ellen), a tavalyi Eb-n végül a negyeddöntőben búcsúztak, most pedig történelmük legnagyobb sikerét érték el.
A vb a csúcs, nem véletlen, hogy Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány felindulásával már Pelével és Maradonával említette egy lapon a csapatkapitány Aron Einar Gunnarssont.
Ha megjegyezzük, hogy az említett Hallgrímsson úr részmunkaidőben fogorvosként (!) dolgozik, akkor azért láthatjuk a két futballkultúra közötti különbséget is.
Nekünk meg marad a nosztalgia és a Feröer elleni rangadó.
Fotó: UEFA.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS