A varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes ellen, akit a minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak – közölte honlapján a bírói testület csütörtökön.
A lengyel ügyészség december 12-én letartóztatási parancsot adott ki Romanowski ellen az ellene folyamatban lévő vizsgálat keretében. Később az ügyészség európai elfogatóparancs kiadását kérte a bíróságtól, miután kiderült, hogy a volt miniszterhelyettes külföldre távozott.
Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, amelynek célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak. Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében. Romanowski jogtalannak minősíti az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek tartja a szejmnek a képviselői mentelmi joga megvonásáról hozott döntését.
Csütörtök este Romanowski ügyvédje, Bartosz Lewandowski az X-en közölte, hogy “a magyar kormány helyt adott védence kérelmének, és nemzetközi védelmet biztosított számára a menedékjogról szóló 2007. évi törvény alapján a lengyel kormány és az annak alárendelt országos ügyészség Marcin Romanowski jogát és szabadságát sértő eljárása miatt”.
A lengyel jogállam helyzetéről még itt olvashat.
Vezető kép: Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter (b) és helyettese, Marcin Romanowski egy varsói sajtóértekezleten 2020. július 25-én. MTI/PAP/Rafal Guz
Tudományos libsizmus
2024-12-20 at 00:30
A Honvédség alkalmazott néhány Magyarországra menekült lengyel tisztet. Magyar katonakönyvük volt, magyar dögcédulájuk, jogállásuk szerint magyar honvédtisztek voltak.
1941-ben a gyorshadtest kiment Ukrajnába megszállási feladatokat ellátni Kelet-Galíciában. A Honvédség ott alkalmazta e lengyel tiszteket mint a helyi viszonyokat ismerő összekötőket. A friccek agyvérzést (libsiknek: sztrókot) kaptak, amikor alkalomadtán e lengyel honvédtisztekkel kellett esetleg konzultálniuk. De nem volt mit tenniük, szövetséges hadsereg tisztjeiről volt szó. Legfeljebb hülyét kaptak, egyebet nem tehettek.
Talpra magyar!
2024-12-20 at 00:11
Tusk fia rengeteg embert b@szott át a piramisjátékukkal. Peresze Tuszk mostani lengyel miniszterelnök aljas módon elérte hogy a korrupt tolvaj fiacskája elkerülte a felelőségre vonást.
lla
2024-12-20 at 00:10
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon — https://ok.me/x9LK1
magyarirtóunió
2024-12-19 at 23:38
az “európai ügyészség” a sorosista Gestapo,Cseka,Ávó,Stasi,Secu stb
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 23:22
Egyáltalán nem vagyok oda a lengyelekért, mert alapvetően egy baromarcú, nagyzoló népség.
Azonban most ebben a helyzetben politikai menedékjogot kell adnunk mindenkinek, akinek menekülnie kell Lengyelországból a tuski neonácizmus elől.
Ghandi
2024-12-19 at 22:48
bl
2024-12-19 at 22:23
Kedves bl!
Üzen nekünk a lengyel konzervatív politikus, hogy akár még ez is megtörténhet. A választásuk előtt mi ugyanerre figyelmeztettük őket itt, a PS-en.
(Bevallom, írtam Moravieczki facebook profiljára is. Arra figyelmeztettem a nyomdafestéket közepesen tűrő szavakkal, ha nem jön meg az eszük, úgy elveszítik a választást, ahogy kell…)
Kár, hogy igazunk volt!
Ghandi
2024-12-19 at 22:31
nemar
2024-12-19 at 22:19
Jó meglátás! Most gondoljuk el, milyen lenne, ha ezek hordóra emelnének egy szónokot, egy vezért… Hát az a fazon biztos csontig benyalna minden brüsszelitának, fogadok, titokban még Webert is lecummantaná…
Déjá vu, ez mintha már megtörtént volna egyszer! 🙂
bl
2024-12-19 at 22:23
Lengyel konzervatív képviselő üzent a magyaroknak, hogy az EU buzdítására politikai boszorkányüldözés folyik a leváltott nemzeti konzervatív kormányzat politikusai ellen.
Dariusz Matecki, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt parlamenti képviselője az X közösségi oldalon közleményt tett ki a lengyel alkotmányos helyzettel kapcsolatban. Üzenetét „magyar barátainak” címezte, ugyanis ez válasz volt Orbán Balázs korábbi X-bejegyzésére, amely pedig a Politico szerdai cikkére reagált. Az ominózus interjúban Adam Bodnar, a Tusk-kormány igazságügy-minisztere az uniós lapnak elmondta: szerinte Magyarország csak azután lesz képes visszatérni a jogállamiság útjára, ha leváltják Orbán Viktort.
A magyar miniszterelnök politikai igazgatója az X-en erre azt írta ki, hogy a nyilatkozattal lehullt a lepel, a lengyel miniszter tehát a jogállamisági kérdést úgy tartaná megoldhatónak, ha a magyar kormányt leváltanák, vagyis arra a taktikára buzdítja Brüsszelt, amelyet a Morawiecki-kormány megbuktatására egyszer már alkalmaztak. „Nem akarom kiábrándítani, miniszter úr, de Magyarország soha nem fog elfogadni egy bábkormányt. És ahogy a lengyel népet ismerem, ők sem fogják a sajátjukat sokáig tolerálni” – fogalmazott Orbán Balázs.
Erre válaszolt csütörtökön külön posztjában a lengyel konzervatív honatya, megjegyezve, hogy ami náluk, Lengyelországban történik, annak hatása lehet a két ország kapcsolatára, a szuverenitás és a demokrácia érdekében vívott harcukra.Mint Dariusz Matecki írja, Adam Bodnar igazságügy-miniszter „nem képviseli a lengyel érdekeket”, az Európai Néppárt (EPP) tagpártja kormányozza Lengyelországot egy éve, és azóta szisztematikusan építi le a demokratikus intézményrendszert, ellenzéki politikusokat vesznek őrizetbe jogtalanul.
A konzervatív képviselő azzal folytatja, hogy a főügyészség függetlenségét megszüntette a kormány, Dariusz Barski főügyészt törvénytelenül távolították el posztjáról, helyére pedig egy olyan személyt ültettek, aki nem rendelkezik a státusz betöltéséhez szükséges képesítésekkel.
Matecki szerint a kormánypártok példátlan fellépéséhez a bátorítást az EU maga adta meg, ahogyan évek óta folyamatosan bírálta a PiS-kormányt, és beavatkozott a lengyel belügyekbe.
„Most ugyanezt a taktikát alkalmazzák Magyarország ellen, az EU folyamatosan támadja a magyar kormányt és a magyar kormányfőt, Orbán Viktort” – fogalmaz a lengyel politikus.
Adam Bodnar kemény bírálata a Politico-n beleillik a sorba: korábban ugyanilyen bírálatokat fogalmaztak meg a PiS-kormány ellen is, mielőtt megbuktatták volna.
Dariusz Matecki közleményének végén szolidaritását fejezi ki a magyar kormány iránt, és felhívja a figyelmet, hogy ami most Lengyelországban történik, az figyelmeztetésként szolgálhat a magyarok számára: ezek a bírálatok nem a jogállamiság vagy a demokrácia féltése miatt vannak, hanem azért, hogy aláássák a megcélzott ország szuverenitását, és politikai kontrollt építsenek ki fölötte.
„A lengyeleknek és a magyaroknak ellen kell állniuk ezeknek az antidemokratikus kísérleteknek. Biztosítaniuk kell azt, hogy hazáik szabadok maradnak arra, hogy saját maguk döntsenek a jövőjükről” – zárja írását a PiS politikusa.
Ghandi
2024-12-19 at 22:22
alfődi
2024-12-19 at 21:31
“…A magyar a világ egyik legerkölcsösebb népe. Ebből ne adjunk alább!…” Nem hiszem, hogy ebben igazad van, de megérinted az ember lelkét.
Hazafias érzelmű, romantikus idealista vagy! Irigyellek és tisztellek érte!
nemar
2024-12-19 at 22:19
na pont az ilyenek miatt nyelte be a fél ország h Aszadnak is menedékjogot adtunk.
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 22:14
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd pont Lengyelország lesz Európában a neonácizmus egyik zászlóvivője.
bl
2024-12-19 at 22:11
Médiakuratóriumok osztódással szaporodása, bírák fenyegetése, parlamenti képviselők letartóztatása, alkotmánybíróság figyelmen kívül hagyása, Duda ignorálása, törvények figyelmen kívül hagyása, stb. Ezek a lengyel jogállami normák ismérvei, ettől lett feloldva a pénzek zárolása. Ha Orbán is ezt csinálná minden pénzt megkapna, mert ez a jogállam. Gigantikus, tragikus hehehe.
Ghandi
2024-12-19 at 22:09
(Már majdnem büszke voltam rá, hogy ma még egyetlen ocsmány szót nem írtam le. Még szerencse, hogy nem kapkodtam el…)
Ghandi
2024-12-19 at 22:02
elemeslampa
2024-12-19 at 21:35
Tökéletesen egyetértünk!
Ghandi
2024-12-19 at 21:59
alfődi
2024-12-19 at 21:31
Ezt nem tudtam. Hát vannak bőven fehér foltok a történelmi ismereteimben IS. Azt viszont olvastam, hogy (és bakker, megint nem emlékszem, melyik, az I. vagy a II. világháborúban, azt hiszem, inkább a II.-ban) mint ellenfelek lőttük egymást, ők húzták a rövidebbet. Miután a fegyverek egy időre elhallgattak, a magyarok fehér zászlót lengetve elindultak feléjük orvosokkal, kötszerrel, gyógyszerrel, élelmiszerrel. A lengyel emberek erről is máig beszélnek, és hálásak érte. A politikusaik viszont… A 19. században tömegesen menekültek Magyarországra a megtorlás elől. Minden udvarháznál volt legalább egy lengyel. A kor egyik magyar szerzőjének emlékszem egy sorára (nagyjából. A könyvet nem olvastam, csak egy idézetet belőle): Zörgetett a kapun,de az urat nem, csak a lengyeljét találta otthon. A lengyel emberek erre is emlékeznek és beszélnek róla a gyerekeiknek, de a politikusaik, ha egyszer kiszagolják annak lehetőségét (inkább reményét), hogy regionális nagyhatalommá válhatnak, nem haboznak hátba szúrni érte! (Omahel Tamások!)
Azt mondják, nemzetközi térben lengyelek, törökök, magyarok máig hajlamosak egy táborba tömörülni. Valahogy különleges népek vagyunk. De a politikusaik… Pfejj!
Veletek
2024-12-19 at 21:57
Vajon a lengyelek, meddig viselik a kialakult diktatúrát és a megtévesztett szavazók mikor ébrednek fel ? Lengyelországban is érik a cirkusz ? Egyre rosszabb az európai összkép. Az instabilitás teret engedhet az idegen erőknek, kihasználva az önvédelem hiányát !
Heil! Mein Führer!
2024-12-19 at 21:45
Sztálin eredetileg egyáltalán nem foglalkozott velünk, magyarokkal.
Sőt, néhány mocskos-zsidó kommunistáért (Rákosi és társai) hajlandó volt visszaadni a 48-as zászlókat.
Még azt is megígérte, hogy ha kimaradunk a háborúból ellenük, akkor az összes – ÖSSZES!!! – területi követeléseinket kedvezően fogják elbírálni a háború végén.
De mi belemásztunk a háborúba, miközben ezt még Hitler sem kérte/követelte tőlünk.
Hát hülyék voltunk mi???
Ja, igen.
jócimbora a fidesznek
2024-12-19 at 21:42
….nyilván egy olyan banánköztársaságba menekül ilyenkor az ember ahol tudja hogy a pénze szívesen látott vendég a törzsfőnök trezorja számára…..háborús bűnös népirtó terrorista vagy sikkasztó államfő netán a kettő együttvéve?…nem bánkódj a fidesz féle banánköztársaság tárt karokkal vár csak ne felejtsd otthon az utaló masinádat jócimbora
Zoltán
2024-12-19 at 21:41
Mindenesetre azt ajánlanám a magyar kormánynak, hogy amikor majd Brüsszelből és Varsóból követelni fogják Romanowski kiadását, akkor emlékeztessék őket arra a Horthy és Hitler közötti párbeszédre, amelybe Hitler azt követelte, hogy zárjuk le a magyar határt a lengyel menekültek előtt, akkor Horthy azt válaszolta: “Nincs olyan magyar, aki ezt megtenné.” És ehhez kell hozzátenni azt, hogy most sincs olyan jóérzésű magyar, aki ezt megtenné.
Ghandi
2024-12-19 at 21:38
Talpra magyar!
2024-12-19 at 20:47
Figyelj már, csököttagyú primitív tahó! Egy menekült befogadása mióta a kibocsátó ország beleügyeibe való beavatkozás? Honnan olvastad ezt ki, te barom? Mitől tolvaj geci, te fasz, csak mert megvádolták? Orbán pénzes haverja megvette a Viktortól menekült státuszt, mi? Te undorító tiszás rohadék! A kondásod rázza kolompot, húzz a kondád után, röfögj nekik!
De egyébként… Hol nem szarlak le, gyökér suttyó!
Postavki_sysi
2024-12-19 at 21:36
Как сэкономить на доставке грузов из Китая,
карго доставка товаров из Китая http://www.chinese-shipments.com/cargo .
elemeslampa
2024-12-19 at 21:35
@Talpra magyar! – 2024-12-19 at 20:47
Az első hozzászóló ilyen néven, nyilván nemte vagy az eredeti. Aki eredetileg ezen a néven kommentel egy magyar ember. Nem egy globalista seggnyaló hazaáruló.
Mellesleg még valamit hombre! Aki tolvajozik az általában maga a mocskos tolvaj valamelyik volt ellenzéki (leginkább a késői jobbik vagy a szadesz) holdudvarából. Ezt bármelyik ellenzéki városban láthatjuk.
Úgyhogy amit te itt károgsz az pontszart sem érdekel.
alfődi
2024-12-19 at 21:31
Ghandi
2024-12-19 at 21:18
Igazad van, hálátlan nép.
A limanowai csatában megmentettük őket az orosztól – cserébe Trianonban még ők is ráhajtottak a területeinkre. Kaptak is belőle.
De ez nem ok arra, hogy olyanok legyünk, mint ők.
A magyar a világ egyik legerkölcsösebb népe. Ebből ne adjunk alább!
Kemények is tudunk lenni, de a bajban is segítünk.
Zoltán
2024-12-19 at 21:18
Már Sztálin is ezt a két nyakas nemzetet (a lengyelt és magyart) akarta megtörni. Később a brüsszeli elit is ezt tűzte ki célul. A jogállamiság emlegetése részükről egy nyilvánvalóan hazug frázis, amivel a renitenseket akarják megalázni és engedelmességre kényszeríteni. A lengyeleket egyelőre sikerült legyőzni. Nálunk pedig, ahol még szabadság van, minden olyan ember szégyellje magát, aki a hazug vádak miatt üldözött emberek ellen fordul. A lengyel-magyar barátság remélem túléli nemcsak a jogtipró Tusk-kormányt, de a mostani megalomániás brüsszeli elitet is.
Ghandi
2024-12-19 at 21:18
Mondjuk… a PIS köpködött Magyarországra rendesen, mert nem tettünk eleget a háborús ultimátumaiknak. Emlékszem, a legutóbbi hazai választások előtt azt mondták, nem ülnek le tárgyalni addig Orbánnal, amíg le nem zajlottak a választások, hátha megbukik Orbán, és átadja a helyét annak az ellenzéknek, annak az oldalnak, ami elől most nekik kell menekülniük… Még a V4-et is lehúzták a retyón. Erre idejönnek amikor szorul a hurok. Ha elvonulnak a felhők és a menekült lengyel politikusok távoznak, gondolom megtalálják a módját, hogy ismét hátba szúrjanak, vagy legalább belénk rúgjanak.
A budapesti lengyel nagykövet, Keciek: Nehéz nézni, hogy Orbán meg Szíjjártó tárgyal Putyinnal meg Lavrovval- nyekertegte el A TELEXNEK!!! Ismétlem: A TELEXNEK!!!
A magunk részéről megértem, hogy befogadtuk, az ő részükről nem értem, hogy növesztettek ilyen vastag bőrt a sunyi pofájukra!
Romanowski Úr, remélem innen tovább megy a maguk hőse Ukrajnába! Remélem, maga is fegyvert ragad és takarodik ki a frontra – hiszen tőlünk Önök ezt elvárták volna! Tessék mutatni jó példát ahelyett, hogy minket köpködnek, gyaláznak és fenyegetnek hol nyíltabban, hol burkoltabban! Pfujj!
Bandi
2024-12-19 at 21:03
Így már érthető a lengyel igazságügy miniszter tegnap megjelent hőbörgése a magyar jogállamiságról, őkelme már tudott nyilván erről.
Talpra magyar!
2024-12-19 at 20:54
Ghandi2024-12-19 at 20:52
az anyádpicsájját! nem inkább te loptad el valakinek a nevét te rühes bolsevik?
Én így látom
Ghandi
2024-12-19 at 20:53
Sas
2024-12-19 at 20:32
10/10
csakafidesz
2024-12-19 at 20:53
Ööö. Utoljára akkor jöttek hozzánk lengyel menekültek amikor a Wehrmacht bevonult Varsóba.
Ghandi
2024-12-19 at 20:52
Talpra magyar!
2024-12-19 at 20:47
Híven képviseled a csőcseléket! Én így látom. (Nem mellesleg azt is látom, hogy megint elloptad valaki nicknevét, te… nyomorult!)
Talpra magyar!
2024-12-19 at 20:47
Á, mi nem avatkozunk bele más országok belügyeibe.. Jöjjenek csak a tolvajgecik, akarom mondani Orosz Viktor pénzes haverjai, itt kapnak kastélyt, pénzt, mindent.
Én így látom
Erdeiborbolya
2024-12-19 at 20:34
Jönnének majd többen is. És jönni is fognak. De miért ismét hozzánk? Szinte a németek és az oroszok elől bújnak el.
Sas
2024-12-19 at 20:32
A lengyel brancs dögkeselyű-szint-igazi söpredék.Semmi közük európához-még törzsi szinten sincsenek.