Valakik már nagyon várják, valakik pedig álmukban forgolódnak amiatt, hogy január 20-án hivatalba lép Amerika régi-új elnöke Donald Trump, aki első feladataként azt jelölte meg, hogy véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Brüsszelben viszont ezt sokan nem akarják, hiszen a háborúban van a pénz, ami számukra még az emberéleteknél is fontosabb. Ezért a baloldali S&D és a Renew, valamint a Tisza pártot is keblére ölelő Európai Néppárt (EPP) egységbe tömörült és létrehozták egy Platform cooperation statement nevű dokumentumot, ami homlokegyenest szembe megy a Trump által képviselt állásponttal. Az Európai Patrióták, köztük a Fidesz pedig úgy reagált erre a hírre, hogy cserébe nem szavazzák meg az Európai Bizottság felállását, ugyanis ez a paktumot létrehozó frakcióknak nagyon fontos lenne december 1-ig. A paktum kapcsán egyébként Manfred Weber szerdán arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy „az EPP mindig az első vonalban harcol, akár Tusk mellett Kaczyński ellen, Magyar Péter mellett Orbán Viktor ellen”.
A demokrácia őrei sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják Trump győzelmét viszont mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új elnök dolgát megnehezítsék. Ennek eredményeként a két legnagyobb baloldali frakció az EP-ben arra szövetkezett, hogy ott gáncsolják a hamarosan felálló amerikai adminisztrációt, ahol csak tudják.
A Tisza Pártot is magába foglaló szövetség egy paktumot hozott létre, melynek neve Platform cooperation statement és abszolút mértékben a háború folytatása mellett tették le a voksukat. Szeretnék Ukrajna területi integritását megőrizni és tovább pénzelni a harcot. Ezen felül a migrációs paktum végrehajtása mellett is felesküdtek valamint arra, hogy ha és amennyiben egy tagország nem azt csinálja, amit ők szeretnének, elővehessék a jogállamisági kártyát és bűntessenek. A megállapodás továbbá új bevételi források bevezetését is sürgeti.
A paktumot szignózó három frakciónak nagyon fontos viszont, hogy december elsejéig felálljon az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság, ezért bár kezdetben megnehezítették például Várhelyi Olivér bizottsági kinevezését, most mindent megszavaztak csak haladjon az ügyük.
Az az egyébként nem is olyan meglepő helyzet állt elő, hogy ennek a megállapodásnak ugyanúgy részese a DK, mint ahogy a Tisza Párt is. A paktumot ugyanis az ő frakcióik kötötték
– erre Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet a keddi sajtótájékoztatóján, Strasbourgban. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter szövetségéről van szó, vagyis olyanokéról, akik évek óta dolgoznak a saját országuk ellen, és kötelességüknek érzik, hogy mindenben igazodjanak a néppárt álláspontjához. Dömötör sokatmondó ténynek nevezte, hogy a paktumot a liberális és szocialista frakciók jelentették be nagy büszkeséggel, az Európai Néppárt és a soraiban ülő Tisza Párt pedig megpróbálta „elsunnyogni” a tájékoztatást.
A politikus kiemelte, hogy a paktum létrejötte természetesen az ő döntésüket (mármint a Patriótákét) is befolyásolja arra vonatkozóan, hogy megszavazzák-e az Európai Bizottság felállását. Azóta kiderült, hogy nem teszik ezt meg, amit Gál Kinga, EP képviselő jelentett be. Úgy fogalmazott, hogy
Az uniós parlament Patrióták frakciója nem támogatja szavazatával az új, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, mert ez a bizottság a változatlanságot, és hátsó paktumokat jelent, és mindazon rossz döntéseket tükrözi vissza, amelyek az elmúlt öt évben krízishelyzetbe juttatták Európát.
Kiemelte:
Választóink, többségben egész Európában, a változást akarták, ehhez képest az új bizottság a változatlanságot erősíti meg, amelyet az Európai Parlamentben köttetett néppárti-balliberális paktum is támogat.
Forrás: Magyar Nemzet, MTI, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS