Let’s colour Budapest – városzsépészeti beavatkozás (Pesti Mese)

A beton igen praktikus. A beton erős, a beton könnyen használható, gyorsan megköt, és már kész is a ház, meg a járda, meg a híd, meg a közkút. Még szobor is. A beton őseink adománya, és mi alkalmazzuk is szorgosan. Néha kicsit már mintha túlzásokba is esnénk…

SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Ha jobban körbenézünk, a szociálista reálizmus hívei, meg annak az örökösei oly kitüntetett figyelemben részesítik ezt a felületet (és építik tele vele a várost), hogy azt már közel sem csak a praktikumnak, hanem valamely különös érzelmi vonzódásnak kell tekintenünk. Ezek a rajongók úgy tekintenek a betonfelületre, mint a vakolat alól elővillanó ház mezítelenségére. A beton érdessége a fedetlenül maradt bőr lúdbőrzése, a panelház a maga fázós védtelenségében tehát épület-akt, a beton vágykeltő, a beton erotikus. A beton szexi.

Számomra azonban a betonfelület látványa olyan, akár a dinoszauruszok bőre, amelyekről nem tudjuk igazából hogyan is néztek ki. Újabb kutatók már egyenesen tollas jószágként ábrázolják őket, és nem csupasznak. Mindenesetre egyre csak próbálom elképzelni, mi is volt eredetileg a tervező fejében – ha volt valami egyáltalán -, amiből aztán ez a csupasz, befejezetlen torzó megszületett. A beton szürkesége szükségszerűséget, hirtelenséget és ideiglenességet áraszt magából. Olyan látványelem, amelyet igen nehéz belsővé tenni, vagy ha mégis azzá válik, aggodalomra adhat okot, ha belső világunkat már csak így tudjuk jellemezni.

Ne is csodálkozzunk, ha ezeket a felületeket tudatalatt is állandóan fel akarjuk öltöztetni mondjuk graffitivel, vagy el akarjuk takarni óriásplakátokkal. Ezek a betonfelületek horzsolják a szemünket, és ahhoz, hogy mégis megszeressük és ne csak elviseljük, külön embert is kell tervezni hozzájuk. Ameddig a tervezők asztalán ez a megfelelően kockafejű ember meg nem terveződik, addig mi is tehetünk valamit, és ebben ezúttal a Let’s colour (http://letscolour.hu/) pályázata lehet a segítségünkre.

A Let’s Colour Projeckt 2009 óta segít egyes közösségeknek elszürkült, színtelen épületeik befestésében, kiszínezésében az egész világon, Amerikától Kínáig. Magyarországon 2011 óta vannak jelen, és hirdetnek évről-évre pályázatot, amelyben egy 10.000 lélekszám feletti, s egy az alatti települést választanak ki győztesnek. A befestendő max. 800 nm falfelületre a Let’s colour szakemberei három különleges látványtervet készítenek, amelyekből aztán a nyertes választhat. Eddig többek között Kecskeméten, vagy a gödi pályaudvaron találkozhatunk az eredménnyel, illetve Budapesten a Kerepesi úti kerítést festették ki közösségi erővel a nyertes pályázók. Aki idén úgy érzi, hogy egy kis lelkes csapat tagjaként, vagy vezetőjeként késztetést érez arra, hogy egy rideg és szürke közösségi térből valami szívmelengetőt varázsoljon, az június 1-jéig juttassa el pályázatát a Lets’s colour honlapjára.

Ez a pályázat természetesen nem jelenthet mindenki számára megoldást, mert mire az évenként felajánlott 800 nm végül az ország összes problémás épületét lefedné, talán már rég a dinoszauruszok sorsára jutnánk. Mindenesetre ebből a kezdeményezésből annyit tanulhatunk, hogy ezek a felületek, ezek az épületek igazából gazdátlanok, elhagyatottak. Befejezetlenek, mert nem hordozzák magukon a képességet, hogy kötődjünk hozzájuk. Viszont nekünk kell megsajnálni, betakarni, kidíszíteni, felöltöztetni, gondozni őket, mert csak így leszünk képesek megférni egymás mellett.

És ezt a gondoskodást tervezőik lelkével amúgy sem tudnánk megtenni. Azt nem tudjuk beszínezni…