Az LMP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, az LMP továbbra is nyitott együttműködni minden olyan párttal, amely “korszakváltásban, a 21. század eljövetelében” érdekelt. Kanász-Nagy Máté ugyanakkor hozzátette, a Jobbikot jelenleg nem tartják ilyen pártnak, és mindaddig nem is fogják, amíg nem tisztázza “súlyos identitásválságát”, vagyis azt, hogy “kik is ők valójában és mit akarnak”.
Kanász-Nagy Máté a sajtótájékoztatón arról is beszélt, kudarcot vallott a kormány családügyi és szociális államtitkársága, ugyanis a népességfogyás visszafordításában, illetve a szegénység felszámolásban nem tudnak eredményeket felmutatni. Kiemelte, még mindig 60 ezer bajba került devizahiteles családot fenyeget a kilakoltatás, 2011 óta duplájára nőtt a dolgozó szegények aránya, a 18 éven aluli gyermekek közel harmada szegénységben él, a három vagy több gyermeket nevelők harmada, míg az egyszülős családok több mint fele él szegénységben, a társadalmi kirekesztéstől fenyegetve.
Az LMP ezen elsősorban egy olyan többkulcsos, igazságos személyi jövedelemadóval segítene, amely a kereső családok 90 százalékánál több bért hagyna
– fejtette ki a politikus, példaként említve, hogy elképzeléseik valóra váltása esetén a minimálbér havi nettó 26 ezer, az átlagbérek pedig havi nettó 36 ezer forinttal emelkednének. Kanász-Nagy Máté szólt arról is, hogy olyan családpolitikát folytatnának, amely minden családot segítene, a rászorulókat pedig kiemelten támogatná. Az LMP ennek érdekében a családi pótlékot 30 százalékkal növelné, az egyszülős családok pedig ennél is magasabb, 40 százalékos növelésre számíthatnak, és a családi adókedvezményüket is megdupláznák.
Forrás: MTI; fotó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS