Az LMP szerint biztosan sikerül összegyűjteni az augusztus 21-re tervezett rendkívüli parlamenti ülés megtartásához szükséges számú ellenzéki aláírást – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Úgy fogalmazott, amennyiben a Fidesz-KDNP képviselői nem jönnek el erre az ülésre és nem szavazzák meg a devizahitelesek kilakoltatását leállító javaslatukat, akkor Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Kósa Lajos, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője személyesen lesznek felelősek több tízezer család utcára kerüléséért.
Kanász-Nagy Máté sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz mostanra minden kezdeményezést egyszerű “sorosozással” hárít el, ahelyett, hogy ragaszkodnának a kormányfő 2010-ben tett kijelentéséhez, amelyben ígéretet tett a kilakoltatások megszüntetésére.
Hollik István a nap folyamán megtartott sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva elmondta, a kormányoldal semmilyen olyan sürgető ügyről nem tud, amely szerintük indokolná egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását. Közölte azt is: a kabinet és a kormánypártok eddig is és ezután is mindent megtesznek azért, hogy az érintettek kikerülhessenek a devizahiteles csapdából.
MTI; Fotó: parlament.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS