Lovrencsics Gergő szerint sokat javult a térdsérülése, ezért úgy véli, bevethető lesz a magyar labdarúgó-válogatott második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén.
„Kedden ugyan a többiektől külön, de már tudtam futni. Sokat javult a térdem, amely a tesztek alapján mechanikusan jól működik, azaz nincs komoly baj. Nagy esély van rá, hogy szombaton Izland ellen már pályára léphetek” – mondta a lengyel Lech Poznań támadója, aki a csapat vasárnapi edzésén sérült meg, s emiatt kihagyta az osztrákok ellen 2:0-ra megnyert keddi meccset.
A 27 éves játékos szerint az osztrákok a médiában lebecsülték a magyarokat, ugyanakkor ő ezt a pályán kívülről nem érezte a mérkőzés alatt. Úgy vélekedett, a siker egyik kulcsa az volt, hogy rendkívül jól sikerült kielemezni az ellenfél játékát. „Nagyon izgultam a végén, nehogy gólt kapjunk. Felsejlett bennem a belfasti emlék” – mondta a bordeaux-i összecsapásról Lovrencsics, utalva az észak-írek ellen emberelőnyben elmulasztott győzelmet a selejtezők során.
A támadó szerint a győzelem ellenére nem lettek esélyesek a magyarok, s ugyanolyan jól kell felkészülni Izland játékából, mint az Ausztria esetében sikerült, az ismét eredményre vezethet. A magyarok legközelebb szombaton 18 órakor Izlanddal játszanak Marseille-ben.
MTI
kép:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS