Mire jó ez, folyton feszegetni a kommunista utcanevek ügyét? – gondolhatják sokan a most ismét felszínre került ügyről. Nos, többek között arra jó, hogy kiderüljön, micsoda kitartó kútmérgezők ügyködnek közöttünk változatlanul, ráadásul még a közmegbecsülést is elvárják a közpénz mellé. A Magyar Tudományos Akadémia és az önkormányzatok egész sorának véd- és dacszövetségét elnézve nem az általuk körömszakadtáig védett Szabó Ervin volt az utolsó, aki a társadalmi hasznosság álcájába csomagolta a bolsevik elköteleződést…
A kommunista eredetű utcanevek ügye nem egyszerű, hiszen a Kun Béla-féle legnagyobb bűnözőkön túl bőven van még kevésbé közismert kommunista gyökerű utcanév az országban. Ezek ma is hirdetik az elvileg betiltott, haladó körökben mégis ismét egyre népszerűbbé váló tömeggyilkos eszmét, a Magyar Tudományos Akadémia segítségével. Az utcaneveket illetően ugyanis az Akadémiát jelölte ki a végső bölcsesség forrásául a törvény, és noha az MTA állásfoglalása nem a végső szó, csupán szakvélemény, a joggyakorlat megfellebbezhetetlenként kezeli. Ha viszont alaposabban belenézünk, csupa kettős mércét, csúsztatást, a tények elkenését és kommunistamentegetést találunk benne. Figyelemre méltó, hogy míg a kommunizmus „kétkezi építőiről” – katonatisztekről és egyszerű vidéki aktivistákról – könnyű szívvel lemond az Akadémia, a szellemi építőit következetlenül és átlátszóan mosdatja.
Virágnyelv és „kifelejtett” részletek
Az állásfoglalás többször megszegi a saját irányelvét, miszerint a törvény értelmében kizárólag a XX. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában játszott szerepet, illetve az ilyen rendszerre való utalást vizsgálja, és nem mérlegel tudományos vagy művészi szempontokat. Megszegi például Benedikt Ottónál, akinek főleg a tudományos előmenetelét taglalja, „kifelejtve”, hogy kommunista agitátorként ügyködött a diktatúra létrehozásán és annak bukása után is. Ezt az MTA úgy értelmezi, hogy „politikai szerepet nem vállalt”, és azt is csupán „adminisztratív feladatokként” említik, hogy Kun Béla személyi titkára, tehát nyilvánvalóan bizalmasa volt.
Csupán a Tanácsköztársaság egri munkásszázadának parancsnokáig, Ankli Józsefig kell legörgetnünk a névsorban az első maszatolásig. Róla azt közli az Akadémia, hogy nem játszott „érdemi” szerepet önkényuralmi rendszer megalapozásában vagy működtetésében. Sajnos a bölcs akadémikus kobakok nem mellékeltek értelmezési útmutatót a saját szövegükhöz, hogy az „érdemi szerep” mit jelent ebben az igen–nem jellegű, eldöntendő kérdésben. Másoknál azzal trükköznek, hogy leírják az illető személy nem éppen patyolattiszta életútját, a végén viszont valamiért kimarad, hogy a neve alkalmazható-e vagy sem közterület elnevezésére. Így járnak el például Frankel Leóval, aki az első kommunista diktatúra, a párizsi kommün egyik biztosa volt. Egészen új távlatokat nyithat meg, ha az Akadémia szerint nem aggályos utcákat elnevezni külföldi totalitárius diktatúrák vezető személyiségeiről…
Magyarországon az akadémiai szabadság fontos eleme a kommunistamosdatás szabadsága. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Jöhet az Élettér utca és a Hitler tér is?
Bacsó Bélából, a Népszava 1920-ban megölt újságírójából a kommunista diktatúra csinált mártírt, utcákat neveztek el a róla, az MTA viszont nem talál kivetnivalót ezek meghagyásában, mert ő maga nem vett részt önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában. Ugyanígy az Auróra, Mártírok, Dolgozók, Előre, Haladás, Építők, Győzelem, Terv vagy Munkás utcákról is azt gondolják az akadémikus bölcsek, hogy ugyan valóban a kommunista diktatúra hozta divatba ezeket, mégsem kötődnek hozzá szorosan, hiszen az eredeti jelentésük az elsődleges. Az Auróra névről bizonyára sokaknak az északi fény jut eszükbe az egykori vasfüggönytől keletre, mégis nehéz komolyan venni az efféle érvelést. Ha viszont mégis, akkor jöhetne a Faj utca, Élettér utca és a Nyilas utca is, aztán lássuk, hogy a jó akadémikusok ezekben a szavakban is képesek-e meglátni az eredeti, ártatlan jelentésüket, vagy mégiscsak számít a történelmi háttér!
Kunfi Zsigmondról, a Tanácsköztársaság oktatásügyi népbiztosáról nehéz lenne letagadni, hogy kulcsszerepet játszott az önkényuralmi politikai rendszerben, de itt van egy „de”, amelynek pedig az Akadémia szerint sem lenne itt helye. Megtudjuk, hogy a diktatúra egyik főemberének
politikai és intellektuális életművében nem ez a meghatározó.
Hanem akkor mi? Hogy a Szocializmus című lap szerkesztőjeként hirdette a később oly fényesen bevált eszmét? Tekintsünk akkor Hitlerre is inkább képzőművészként? Hasonló a helyzet a hazai kommunisták egyik ikonjával, Lukács György filozófussal, aki mindkét kommunista diktatúra fontos szereplője volt. A tojáshéjon lépdelő akadémikusok kénytelen-kelletlen elismerik a diktatúrában játszott szerepét, de azonnal szabadkoznak, hogy a szakvélemény nem vonatkozik Lukács tudósi kvalitásaira, és csak a törvény miatt kényszerültek csúnyát írni róla. Vajon kiknek szól ez a szabadkozás, és miért ennyire fontos az Akadémiának a kommunista bűnözők tisztára mosása?
A baloldal annyira nem képes elengedni a kommunista főideológus Lukács Györgyöt, hogy az MTA is egyből bocsánatot kér, ha leírja róla az igazat.
A kettős mérce magasiskolája
A kommunista párti kettős mérce kicsúcsosodása Szabó Ervin és Tormay Cécile leírásánál érhető tetten. Szabó Ervint különösen meg akarják védeni, hiszen a fővárosi könyvtárhálózat kommunista vagy nem kommunista neve a tét. A jelenlegi névadó írta a Kommunista kiáltvány magyar kiadásához az előszót, a Galilei Kör tagjaként minden lehetséges módon küzdött a hazafias meggyőződés ellen, merényletet tervezett Tisza István miniszterelnök ellen, és nem mellékesen a kommunista terror egyik fő hirdetője volt. Ha ez nem az önkényuralmi rendszer megalapozása, akkor semmi. Az MTA állásfoglalása azonban a kínos részleteket elhallgatva körülrajongja az egykori könyvtárost, és közli, hogy nem vett részt önkényuralmi rendszer megalapozásában, hiszen 1918 szeptemberében meghalt. Fél évvel a Tanácsköztársaság létrejötte előtt, amiért annyit dolgozott. Ennyi erővel Álmos fejedelemnek sincs köze a honfoglaláshoz, hiszen nem érte meg.
A másik véglet Tormay Cécile, aki 1937-es halála révén szintén nem érte meg az 1944/45-ös nyilas diktatúrát, mégis tekintélye révén a nyilas rémuralomhoz vezető eszmék hatékony terjesztését rója fel neki az akadémiai állásfoglalás. Tormaynál nem a művészi teljesítményét hozzák fel enyhítő körülményként a közéleti szerepvállalására, hanem éppen fordítva, sőt, általánosságban is becsmérlik az írói munkásságát. Egy olyan anyagban, amely állítólag nem mérlegel tudományos és művészi szempontokat. Az ő esetében ráadásul az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói és végrehajtói szerepen túl kiterjesztik az eszme képviseletére is. Fura, hogy a listán szereplők többségénél ugyanez a szempont nem volt fontos. Külön pikáns, amikor egy ilyen hasznavehetetlenül elfogult iromány még azt is megengedi magának, hogy Tormay irodalmi Nobel-díjra jelölését a jelölőbizottság egyoldalú elkötelezettségének tudja be. Itt rúgja tökön saját magát végleg az egész fércmű, amely másról sem szól, mint idült kommunisták és az eszméik mosdatásáról.
Kevesen tettek annyit a kommunista eszmék terjesztéséért Magyarországon, mint Szabó Ervin. Az MTA szerint nem vett részt a kommunista diktatúra megalapozásában. (Kép forrása: fszek.hu)
A játék kedvéért helyettesítsük be Szabó Ervint és az ő jellemzőit Tormay Cécile szócikkébe, és varázslatosan működni kezd az igazság!
1. […] a kommunista hatalomátvétel időpontjában pedig már nem élt (1918-ban hunyt el). Így döntéshozóként vagy döntések végrehajtójaként önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában nem vehetett részt.
2. Mind társadalomtudósi, mind könyvtárosi tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor az osztályharcban és a forradalmi terrorban való gondolkodás. Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát „osztályok” létharcaként próbálta értelmezni. […] nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében. Minthogy a törvény nem korlátozza az önkényuralmi rendszer megalapozásában való részvételt a döntéshozói, illetve végrehajtói részvételre, közterület Szabó Ervinről való elnevezése állásfoglalásunk szerint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdés a) pontjának a tiltó hatálya alá esik.
Marx és Engels teljesen ártatlan
Ezek után meglep bárkit, hogy a kommunizmus ősatyái felé is megkülönböztetett szeretettel viszonyul az MTA? Marxról és Engelsről megtudjuk az állásfoglalásból, hogy milyen nagyra értékeli őket az egyetemes művelődéstörténet, és ők teljesen ártatlanok, hiszen a rájuk hivatkozó diktatúrák valójában politikai taktikává egyszerűsítették le az eredeti eszmét, így ezek nem is igazi kommunista rendszerek voltak. Éppen csak azt nem tették hozzá, hogy a valódi kommunizmus biztos sokkal jobb lenne, és adni kéne neki még egy esélyt. A legviccesebb, ahogy küzdenek a valósággal, és azt írják, hogy ha Marxot a vonatkozó törvény értelmében az önkényuralmi rendszer megalapozói közé sorolhatnánk, akkor eszmetörténeti értelemben a felvilágosodás nagy gondolkodóit is oda kéne sorolnunk. Igen, kedves Magyar Tudományos Akadémia, oda kéne. A felvilágosodás nagy gondolkodóinak eszméi ugyanis 1789 után jakobinus terrorhoz és néhány év alatt több százezer ember meggyilkolásához vezettek.
Marx és Engels (balról) csak szegény ártatlan gondolkodók, akiknek kiforgatták az eredeti eszméit – állítja a független és elfogulatlan MTA. (Kép forrása: historia-europa.ep.eu)
Egyvalamiben kell igazat adnunk az MTA irományának: abban, hogy sem Károlyi Mihály, sem Horthy Miklós esetében nem ért még véget megnyugtatóan a történelmi szerepükről zajló vita. Jelentős részben alighanem éppen azért, mert még mindig pusztítanak a magyar történettudományban és általában a művelődésben a marxista beidegződések, amelyek akadályozzák az ilyen viták rendes lefolytatását. Hiszen amíg Horthynak leginkább azt lehet felróni, hogy alkalmatlan volt nehéz időkben államfőnek, mert nem volt jó reálpolitikus, Károlyi esetében ez a legjobb eshetőség, mert a legrosszabb, hogy már 1918-ban egy hitvány áruló volt. Jól jellemzi a magyarországi helyzetet, hogy ez a két ember még ma is hasonló megítélés alá esik.
***
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az utcanevek véleményezését az MTA kezébe adó rendelkezésről ugyan azt nyilatkozta a PestiSrácoknak, hogy a törvényeken lehet változtatni, de ez kevésnek tűnik. Amíg így lappang mindenütt a kommunista meggyőződés, ahogy arról az MTA által kiadott szöveg tanúskodik, addig számítani lehet a hazafias szellemiség gáncsolására. Ha át is irányítják a véleményezési jogkört a Nemzeti Emlékezet Bizottságához, az még mindig csak a kommunista utcanevek eltávolítására lehet elég. A következő feladat, hogy a helyüket ne Szegfű utcák meg Csillag utcák vegyék át, hanem magyar nagyságokról, a tiszteletre rászolgált helyiekről és a kommunisták által meggyilkolt vértanúkról elnevezett utcák vegyék át.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS