Csütörtökön kezdődött a megismételt másodfokú tárgyalás a lúgos támadás ügyében – írja a 24.hu. A portál beszámolója szerint a megismételt másodfokú eljárás első tárgyalási napján a sértett és a vádlott mellett két tanút hallgatott meg a bíróság. B. Krisztián továbbra is ártatlansága mellett érvelt, és azt állította, nem támadta meg egykori párját. A tanúk beszámolója pedig mintha két különböző támadóra utalna.
Mint arról a 24.hu beszámolt, az orvos amellett, hogy vallomást tett, továbbra is fenntartotta a korábban általa elmondottakat, és csak kiegészíteni kívánta azokat, Hosszan beszélt arról, a kapcsolat lezárultával nem támadta meg a nőt, és azt bizonygatta, a bíróság is megbizonyosodhatott volna róla, hogy a bűncselekmény idején ő a kórházban tartózkodott. Nagyon örült ugyanakkor annak, hogy a bíróság azokat a tanúkat is meghallgatja, akik ezt az állítását igazolhatják.
A 24.hu beszámolója szerint a bíró ezek után megpróbálta rekonstruálni, hogy az orvos korábban kinek mit mondott arról, mit csinált azon a napon, amikor a sértettet megtámadták. A szünet után a sértett egyik szomszédját kérdezte a történtekről, aki elmondta, a bűncselekmény napján találkozott a lépcsőházban egy motoros ruhát és sisakot viselő emberrel, akitől megijedt, de nem látta az illető arcát, és később sem ismerte fel Benében a sisakos alakot. Egy másik tanú arról számolt be, hogy ő is találkozott a gyanús emberrel és az lepte meg, hogy nem a napszaknak megfelelően köszönt. Hozzátette, biztos benne, hogy akivel találkozott, az a vádlott volt, viszont azt állította, a férfi biciklis ruhát viselt. A 24.hu tudósítása szerint a két ember meghallgatása után az első tanúhoz fordult a bíró, és még egyszer megkérdezte, van-e még hozzáfűznivalója. A nő azt mondta, szerinte ők ketten két különböző személyről beszéltek, amikor leírták az aznap reggel látott férfit.
A tárgyalás következő szakaszában a vádlott ügyvédje hosszan faggatta a sértettet és ellentmondásokat keresett annak korábbi vallomásában. Többek közt azt kérdezte, miért állította a nő korábban azt, hogy megverték és kirabolták. A sértett erre úgy reagált, hogy a vallomásában is szerepel, hogy a támadó a pénztárcáját kereste, a megveréssel kapcsolatos kijelentéseit pedig a fájdalmaival indokolta. A portál beszámolója szerint a vallomást rövid időre nevetés szakította meg, amikor a sértett elnézést kért az őt faggató ügyvédtől, hogy nem tud szó szerint idézni a vallomásából. Az áldozat végig tartotta magát, de amint befejeződött a tárgyalás, elsírta magát.
Forrás: 24.hu; fotó: 888.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS