Szorosabb együttműködést sürgetett az Európai Unióban, mindenekelőtt az európai biztonság és védelem megerősítése mellett foglalt állást kedden Koppenhágában Emmanuel Macron. A francia államfő szerint Dánia is többet tehetne ennek érdekében.
A francia elnök ismét hangsúlyozta, hogy az unió nem támaszkodhat túlzottan az Egyesült Államokra saját biztonságának megőrzése érdekében. Dánia azonban az úgynevezett kimaradási (opt-out) záradék értelmében nem vesz részt a többi között az uniós katonai együttműködésben. A koppenhágai kormány és a törvényhozók többsége is a távolmaradást lehetővé tevő klauzula eltörlését akarja, azonban tartózkodnak egy erről szóló népszavazást tartani, mivel a kérdés korábban kétszer is kudarcot vallott a referendumon.
“Úgy hiszem, Dánia európai elkötelezettsége túl szerény” – mondta Macron sajtókonferenciáján, miután Lars Løkke Rasmussen dán miniszterelnökkel találkozott. “Úgy gondolom, Dánia többet is tehetne Európában” – tette hozzá.
“Nem referendumot sürgetek, hanem egy vitát, amelynek nem szabad csak fekete-fehér színekben zajlania” – jelentette ki Lars Løkke Rasmussen dán miniszterelnök.
“Franciaországgal ellentétben Dániának számos fenntartása van az EU-val szemben, abban azonban egyetértünk, hogy a világnak egy globális hanggal rendelkező, erős Európai Unióra van szüksége” – emelte ki Rasmussen. Mint mondta, ezért állapodtak meg a biztonsági, klíma és energetikai kérdésekben való szorosabb együttműködésről. “Nagyobb felelősséget kell vállalnunk saját biztonságunkért” – hangsúlyozta a dán kormányfő.
“Ugyanazok az elképzeléseink vannak. Az EU-nak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a klímavédelem érdekében is” – húzta alá Emmanuel Macron.
A francia elnököt II. Margit dán királynő fogadta a koppenhágai repülőtéren. A miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseit megelőzően Macron az elesett dán katonák emlékművénél helyezett el koszorút. Később diákok vitafórumán vett részt és meglátogatta a 2015. február 14-ei terrorcselekmény színhelyét Koppenhágában, aminek két ember esett áldozatul és öten megsebesültek.
Szerdán Macron kétnapos látogatásra indul Helsinkibe, ahol finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel, illetve Juha Sipila kormányfővel készül találkozni.
Forrás: MTI, Vezető kép: EPA/Julien Warnand
Facebook
Twitter
YouTube
RSS