Tetemes bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllőn, mivel a városháza azbeszttartalmú palatetőjének bontása nem csupán a munkások egészségére jelentett veszélyt, hanem a környéken tartózkodókra is. A gödöllői polgármester szerint azonban minden rendben van, a PMKH által feltárt szabálytalanságok, valamint a kirótt bírságok ellenére is. Gémesi György szerint egyébként azt tartotta “elfogadhatatlannak és felháborítónak,” hogy a “Fidesz megpróbálja megakadályozni a főtérfejlesztési programot”, aminek első lépéseként a városháza épületét kezdték el bontani.
Mint arról portálunk részletesen beszámolt, a gödöllői városháza bontása rendesen kiverte a biztosítékot a helyieknél, bár a polgármester szerint “aggodalomra nincs ok, mindent kézben tart.” Ennek azonban ellentmondanak a kormányhivatali jelentések, ezek szerint ugyanis szinte semmilyen előírást nem tartott be a kivitelező cég. Emlékezetes: a gödöllői városháza több tonnányi azbeszttartalmú palatetőjét gyermeknapon kezdték el bontani kalapáccsal, ásókkal, mit sem törődve a közelben fagylaltozó családokkal, kicsikkel. Az egészségügyi kockázatot rejtő azbesztpala szétverését a munkások végül akkor hagyták abba, amikor megjelentek a Pest Megyei Kormányhivatal illetékesei.
Eddig egyetlen kivitelezőnek sem sikerült betartania a szabályokat
A Gödöllői Hírek részletesen ír az eddigi vizsgálatokról és a feltárt szabálytalanságokról is. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala ugyanis több alkalommal tartott ellenőrzést és tárt fel szabálytalanságokat. Először május 19-én tartottak helyszíni munkavédelmi hatósági ellenőrzést, ekkor a bejelentett azbeszt tartalmú síkpala héjazat bontási munkálatait ellenőrizték. A bontási tevékenység sem a jogszabályi előírásoknak, sem a munkáltató által megküldött munkatervnek nem felelt meg, a munkások közül pedig ketten védőfelszerelés, megfelelő ruházat nélkül végezték az azbesztpalatető bontását. Május 28-án, vasárnap a hatóság szakemberei ismét ellenőrizték a munkálatokat, ekkor derült ki az, hogy már egy másik munkáltató munkavállalói végzik a palabontást, de ők is szabálytalanul, ezért a bontási tevékenységet felfüggesztették ezzel a munkáltatóval is.
A szabályos, előírásoknak megfelelő bontási technológia minimalizálja az egyébként kötött formában lévő azbesztrostok környezetbe kerülését, ami tovább csökkenthető a bontási munkatervekben is szereplő rostmegkötő anyagok (ragasztók) használatával, valamint a bontott azbeszttartalmú pala szabályos, zárt tárolásával. A hatóság az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordít fentiek maradéktalan betartására annak érdekében, hogy a munkavállalók és a hatókörben tartózkodók egészségének védelme biztosított legyen.”
Magasról tettek a hatóság felhívására, veszélybe sodorták a gödöllőieket
A munkavédelmi hatóság mindkét alkalommal munkavédelmi bírsággal sújtotta az azbeszt tartalmú síkpala bontását végző munkáltatót. A bírságot szabálytalan azbesztbontás, bontott anyag szabálytalan tárolása, valamint az egyéni védőeszközök hiánya miatt szabták ki, a kirótt bírság összegét pedig azért növelték, mert nemcsak a munkavállalók, hanem
a munkavégzés hatókörében tartózkodók is ki voltak téve az azbesztpor expozíció veszélyének, különös tekintettel arra, hogy a munkavégzés helye a város központjában található.”
A munkavédelmi hatóság eljárási bírságot is kiszabott, mivel a szabálytalan azbeszttartalmú pala tárolását az érintett munkáltató a hatóság felhívására nem szüntette meg időben, így a kiporzás veszélye, az elöregedett, roncsolódott, törött síkpala azbeszt rostjainak környezetbe való jutása továbbra is fennállt, ezzel tovább veszélyeztetve a munkavállalók és a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét. A gödöllői polgármesternél azonban úgy tűnik, ez sem verte ki a biztosítékot, Gémesi György annyit közölt, hogy nem a Fidesz pártközpont utasítása szerint fogja irányítani Gödöllő városát, hanem a helyiek igényeit figyelembe véve. Gémesi György azonban azt a kiadott közleményben már nem részletezte, hogy az egészségre igen káros azbesztpalatető szabálytalan bontása vajon mennyire szolgálja a gödöllőiek érdekét. A polgármester egyébként kimaradt a vasárnapi “azbesztáldásból”, Gémesi ugyanis a gödöllői kisgyermekes családokkal ellentétben nem a város főterén, hanem a 30 kilométerrel arrébb található Vácon fagyizott.
PestiSrácok.hu, Fotó:PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS