Elutasította a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánítása miatt benyújtott keresetet hétfőn a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
A közigazgatási pert Pákh Imre műgyűjtő, a festmény tulajdonosa indította a Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt. A bíróság szerint nem vitatható a kép magyar kultúrtörténeti vonatkozása és az sem, hogy a Golgota pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű örökségi elemnek minősül. Emellett a felperes nem tudott a visszaviteli kötelezettséget konkrétan alátámasztó bizonyítékkal szolgálni. Az ítélet jogerős, de felülvizsgálati kérelemmel a felek a Kúriához fordulhatnak.
A tulajdonos közel hatszoros áron adta volna át a Golgotát
A közigazgatási pert Pákh Imre műgyűjtő, a festmény tulajdonosa indította a Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt. Az eljárás során elhangzott: Munkácsy 1884-ben festette a képet, mely magyar és francia kiállításokon is szerepelt, majd 1888-ban az Egyesült Államokba került, ahol egy ott élő magyar származású műkereskedő tulajdonába került, 1991-ben pedig Magyarországra szállították. E közben a szakszerűtlen csomagolás miatt megrongálódott a nagy méretű műalkotás, melyet a Szépművészeti Múzeum szakemberei restauráltak. A képet a debreceni Déri Múzeumban állították ki.
A képet 2003-ban Pákh Imre műgyűjtő vásárolta meg és letéti szerződést kötött a kiállító múzeummal 2004-ben, 2006-ban és 2012-ben. Időközben a Magyar Nemzeti Bank jelezte, hogy az alkotást a jegybank Értéktár Programjának részeként kívánja megvásárolni hatmillió dolláros – több mint 1,6 milliárd forintos – vételárért. A tulajdonos azonban kilencmillió dollár alatt nem volt hajlandó eladni a Munkácsy-képet.
A képet nem lehet kivinni az országból
Az adásvételről a tulajdonos és a magyar állam között folyó eredménytelen egyeztetések után indult meg a kép védetté nyilvánítása. Ennek során egy külső szakértő, tanácsadó testület, a Kulturális Javak Bizottsága nem támogatta a védetté nyilvánítást, ám a közigazgatási eljárásában első fokon tavaly októberben a Műtárgyfelügyeleti Iroda, majd idén februárban másodfokon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elrendelte a Pákh Imre tulajdonában lévő festmény védetté nyilvánítását, így a képet nem lehet kivinni az országból. A tulajdonos ezt a határozatot támadta meg a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon azzal, hogy nem szakmai, hanem a magyar állam politikai, gazdasági érdekeit szolgáló döntés született. A felperes szerint a szerződések megkötésekor hatályos szabályozás az úgynevezett visszaviteli kötelezettség miatt kizárja a védetté nyilvánítást. A felperes kéri a bíróságtól a vitatott döntés hatályon kívül helyezését, továbbá, hogy kötelezzék az örökségvédelmi központot tisztességes eljárás lefolytatására és új döntés meghozatalára.
Az alperes álláspontja szerint ugyanakkor a kép kiemelkedő, pótolhatatlan kulturális értéke nem vitaható, a Kulturális Javak Bizottsága nem szakmai alapon döntött, a visszaviteli kötelezettséget pedig nem az 1959-es polgári törvénykönyv, hanem az örökségvédelmi jogviszonyok alapján kell vizsgálni, ebben az esetben pedig megállapítható, hogy nincs olyan visszaviteli kötelezettség, amely megakadályozná a védetté nyilvánítást. Ezért az örökségvédelmi központ kérte a bíróságtól a tulajdonos keresetének elutasítását. Pákh Imre korábban újságírók előtt nem zárta ki, hogy nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben. Jelenleg a kép Debrecenben van letakarva.
Forrás: MTI
Fotó: wikipedia.org
Facebook
Twitter
YouTube
RSS