Célt értek a magyar erőfeszítések: hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint Nagy István agrárminiszter.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019 novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását.
A szigorúbb előírásoknak köszönhetően egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek és milyen arányban találhatók meg az adott termékben. Ezzel egyrészt a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, amelyek vásárlásával nemcsak a magyar méhészeket, de a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést
– emlékeztetett a magyar tárcavezető. Nagy István jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját; ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS