Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata Belgiumban – jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten. Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója elmondta: jellemzően Baranya megyéből vitték Belgiumba a lányokat, akik bár tudták, hogy prostituáltként kell dolgozniuk, Belgiumban erőszakkal, fenyegetéssel, veréssel “tudatták velük” a gyanúsítottak, hogy oda kell adniuk a bevételt. Mindemellett az irataikat is elvették, ezért a lányok nem tudtak hazamenekülni a futtatóik elől. Bucsek szerint a lányokat úgy toborozták, hogy jól kecsegtető bevételt ajánlottak nekik. Az ügyben Belgiumban nyolc, Magyarországon két embert fogtak el, egy kivételével magyar állampolgárok. A Baranya megyében elfogott két magyar gyanúsított kiadatási őrizetben van, az eljárást emberkereskedelem, szexuális kizsákmányolás miatt Belgiumban fogják lefolytatni velük szemben.
Danny Van Brussel, a belga rendőrség taktikai nyomozója elmondta: ezért a cselekményért tíz év szabadságvesztés szabható ki Belgiumban. A belga rendőr szerint a lányok nagyon fiatalok, sokan közülük csak nemrég töltötték be a 18. életévüket. Beszámolt arról is, hogy a belga rendőrség genti részlegének tavalyi ellenőrzése szerint a Gent városában dolgozó prostituáltak több mint fele magyar. A belga rendőrök ezért elkezdték megvizsgálni, hogy kik lehetnek azok, akik szervezetten viszik nagy számban a lányokat Gentbe. A most elfogott banda a nyomozók becslése szerint 30-50 lányt futtathatott Belgiumban, akiknek nagyon alacsony díjazásért kellett dolgozniuk. A házkutatások során nagyértékű autókat, ékszereket és készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaktól több tízmillió forint értékben. Bucsek szerint a lefoglalt értékek lehetőséget teremtenek a vagyonvisszaszerzésre, továbbá bejelentette, hogy Baranya megyében erős bűnmegelőzési kampányt folytatnak a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Forrás: MTI, fotó: Kecskemetitv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS