Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette kedden, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét.
Klimkin a Twitteren tett bejegyzésében emellett közölte: meglepődéssel fogadta magyar kollégája, Szijjártó Péter kijelentését, miszerint Budapest kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát. Közölte továbbá, hogy meghívja “Ukrajna minden európai partnerének” nagykövetét, látogasson el Kárpátaljára. Kijelentette, hogy Kárpátalján az európai országok nagyköveteinek alkalmuk nyílik majd “közvetlenül beszélgetni a régió lakosaival”.
Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott és a múlt hónap végén hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ungváron tett hétfői látogatásakor az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött társulási megállapodást, ezért jövő hétfőn a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán Magyarország kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát.
A miniszter – aki a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel egyeztette véleményét a jogszabályról – kijelentette, hogy a törvény “gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, 10 éves kor fölött elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulásra, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi”. “Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS