Tízmilliárdos üzlet lehet az olasz maffia számára a magyarországi kölyökkutya-csempészet – írja az ottani bűnszervezetek után nyomozó olasz La Repubblicára hivatkozva a Blikk. A napilap szerint a camorra és a rivális bandák évi 300 millió euróra (90 milliárd forint) tehető összeget zsebelnek be az alig pár hetes kiskutyák kicsempészéséből és olaszországi eladásából, a kölykök jó részét pedig Magyarországon szerzik be. Az ebek állatkínzással felérő utaztatása a hatóságok szerint nagyjából öt évvel ezelőtt nőtte ki magát külön iparággá.
A bevétel érdekében a maffia nem válogat az eszközökben, nem ritkán húsz, ötven vagy akár kétszáz pár hetes kölyköt zsúfolnak össze szűkös csomagtartókban vagy kamionok rakterében. A több száz kilométeres utat az anyjuktól elszakított állatoknak elegendő víz, táplálék és levegő nélkül, folyamatos rettegésben kell megtenniük. A maffiát az sem érdekli, hogy idővel jelentkezni fognak a kutyákon az elszenvedett stressz hatásai: zavartan, agresszíven fognak viselkedni, és mivel a szükséges oltásokat sem kapják meg, súlyos betegségeket is elkaphatnak. „Magyarországon gyerekjáték kölyökkutyához jutni. Elég végigsétálni a pécsi kisállatvásár területén, van ott minden. Csivava, kaukázusi juhász, afgán agár, egyre megy” – írta Macri Puricelli, a Repubblica újságírója.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Blikk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS