Máig nem tudni, hány áldozata volt a kommunista megtorlásnak

Máig nem tudni, hányan estek áldozatul Magyarországon a kommunista megtorlásoknak, a kérdést kutatók előtt pedig komoly akadályok tornyosulnak – hangoztatták a Veritas Történetkutató Intézet budapesti kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. Elhangzott, minden kutatható, mégis kérdés, mi a minden, hiszen az érintettek gyakran dönthették el, mi maradjon személyi anyagukban.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke kijelentette, 1956 után a magyar társadalom alapvető tapasztalata volt az erőszak, de azt a Kádár-korszak tabuvá tette, helyette a forradalom és szabadságharc előtti Rákosi-érában történteket nagyította fel. Hozzátette, egy, a 20. században két diktatúrát megélő társadalomnak elemi kötelessége volna megnevezni az áldozatokat, de ma még az sem egyértelmű, hogy a köztörvényesként elítéltek közül kikre sújtottak le valójában politikai tettek miatt.

Földváryné Kiss Réka megemlítette, hogy az 1956 utáni megtorló gépezet résztvevői „az ÁVH-n (Államvédelmi Hatóság) szocializálódtak“, annak munkamódszereit hozták vissza, így az is kérdéses, mennyire értékelhetőek az általuk „a maguk szempontjai szerint” előállított iratok hiteles forrásként.

„Abból kell dolgoznunk, hogy tudunk a sorok között olvasni” – jelentette ki, hozzátéve, mivel a sortűzpereken és Biszku Béla ügyén túlmenően nemigen szankcionálták az elkövetőket, nem következett be valódi társadalmi katarzis ebben a témában. A szakember szerint a belső nyilvántartások kuszasága is mutatta, mennyire nem számított a megtorlásoknál az emberélet, ahogy az is, volt, hogy egy sírhelyre hat-nyolc kivégzettet is elhantoltak.

A feltárás helyzetét tragikusnak nevezte Zinner Tibor történész, a Veritas Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője. Azt mondta, a dokumentumok hiánya miatt fontos kutatásokat nem végezhettek el, miközben „alapvető emlékezetpolitikai lépések nincsenek tisztázva“.

A szakember hangsúlyozta, nem csupán ünnepelni és emlékezni kell, de folyamatosan beszélni is a történtekről, megemlítve, hogy az 1956-ot követő perek során 1945 előtti ügyeket is elővettek; ennek a célja is az volt, hogy „a politikát alá lehessen támasztani“. Az iratok kutathatóságáról szólva úgy fogalmazott, „mindent ideadnak nekünk, a kérdés csak az, mi a minden“, hiszen az 1980-as évek végén előfordult, hogy érintettek maguk dönthették el, mi maradjon személyi anyagukban.

Forrás: MTI
Fotó: mandiner.hu