Május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz – hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Magyar Péter a hitel létjogosultságát taglalva azt mondta: sok diákot nagyon nehéz helyzetbe hozott a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés. A nappali tagozatos hallgatók 25 százaléka ugyanis diákmunkásként dolgozott, és a nagy cégek most elsősorban a diákmunkát és a gyakornoki munkát végzőket építik le. Nehéz helyzetbe kerülhettek a lakbért fizető diákok is.
Mindezt felismerte a kormány, és a Diákhitel Plusz bevezetése mellett döntött
– közölte.
A felsőoktatásban résztvevő hallgatók 500 ezer forint maximum összegig vehetik fel a Diákhitel Pluszt, amelyet december 31-ig igényelhetnek
– ismertette.
Az innovációs és technológiai miniszter rövidesen megállapodásokat fog kötni a felnőttképző intézményekkel, és a felnőttképzés általa meghatározott területeire is kiterjesztik a hitellehetőséget
– helyezte kilátásba Magyar Péter. Hozzátette: a felnőttképzés ezen a területein tanuló 18-55 éves diákok 1,2 millió forintig igényelhetnek majd a szabad felhasználású, kamatmentes hitelt.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS