Elképzelhető, hogy az orosz titkosszolgálat már a hetvenes évek végén felfigyelt Kovács Bélára, mondta a jobbikos képviselő sztorija kapcsán Földi László egykori hírszerző.
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti az orosz származású felségén keresztül került kapcsolatba az orosz titkosszolgálattal, a KGB-vel: ez az Index keddi riportjának legfontosabb megállapítása a májusban EU-ellenes kémkedéssel hírbe hozott Kovácsról. A hónapokon keresztül végzett kutatómunka eredményeképpen a lap azt írja: Kovács Bélát nevelőszülők nevelték fel. Vér szerinti anyja állami gondozásba adta, mert Kovács igazi apja egy orosz katonatiszt. A nevelőszülők 1976-ban külszolgálati munkára Japánba kerültek, ahol Kovács számára kinyílt a világ. 1979-ben megismerkedett egy orosz nővel, aki azt állította, hogy egy Japánban működő orosz nyelvű televízió műsorvezetője. Kovács 1986-ben feleségül vette a nőt, akivel a mai napig házastársak. Az Index szerint a nő orosz kém, a KGB pedig rajta keresztül hálózhatta be Kovácsot.
Az orosz titkosszolgálatokra jellemező a perspektivikus beszervezés, mondta a Hetek megkeresésére a Kovács-ügy újabb fejezete kapcsán Földi László egykori hírszerző, az Információs Hivatal korábbi műveleti igazgatója. A lap pénteki számában Földi elmondja, hogy a módszer lényege az, hogy a hírszerzőnek kinézett személyre hosszú távon számítanak, ezért valós identitást építenek fel a számára: fiatal kora óta úgy alakítják a pályáját, hogy később ne kényszerüljön soha meg nem történt dolgokat hazudni saját magáról.
Földi szerint az oroszok akkor léptek működésbe, amikor idősebb Kovács Bélát a családjával együtt Japánba küldték külszolgálatra. Nyilvánvaló, hogy a Diplomáciai Testület Ellátó Igazgatóság csak megbízható, leinformált személyeket küldött külföldre dolgozni, vagyis a magyar szolgálatok mindenkiről tudtak mindent a külképviseleteken: azokról is, akik egyébként semmilyen módon nem kapcsolódtak a szolgálathoz. Amit pedig a magyar szolgálatok tudtak, azt szinte automatikusan tudta a KGB is. Így aztán tudták, hogy van Tokióban a magyar külszolgálati kolóniában egy félig orosz, félig magyar fiatalember. (Kovács Béla az Index cikkére reagálva egyetlen állítást tagadott konkrétan: azt, hogy orosz apától származna.)
Nagyon valószínű, hogy a Kovácsnál 7 évvel idősebb, csinos orosz nő, Szvetlana Isztosina nem véletlenül tűnt fel Kovács életében, hanem a KGB állította rá. Ebből azonban még nem következik, hogy Kovács is tudta, kicsoda valójában a szeretője. Földi szerint az viszont egyértelmű, hogy Kovács későbbi moszkvai tanulmányait már a titkosszolgálat intézte, ám ebből sem következik, hogy Kovács Bélát formálisan valaha is beszervezték volna. Az úgynevezett perspektivikus beszervezés során sokszor menet közben derül ki, hogy a kiválasztott személyből mi lesz. Optimális esetben első osztályú kém, de az is lehet, hogy csak befolyásoló ügynök. Elképzelhető, hogy Kováccsal csak annyit közöltek, hogy valójában félig orosz származású, ezért azt kérik, hogy az orosz szempontból fontos információit ossza meg bizonyos személyekkel. Kovács persze időközben nyilván rájöhetett, hogy végül is hol landolnak az információi.
A keleti blokk összeomlásakor a KGB is megrogyott, ügynökei, kémei közül sokakat évekig nem használt. Ám később „magára talált”, és aktivizálta embereit. Így kerülhetett a képbe Kovács is. Miután 2003-ban, 15 évnyi oroszországi tartózkodás után Magyarországra jött, talán nem véletlenül került a Jobbikhoz. Az oroszok fejében már akkor kész koncepció lehetett arról, hogy az akkor még külpolitikai identitással nem rendelkező kispártot a saját céljaik szerin formálni kezdik. Kovács 2005 körül csatlakozott a Jobbikhoz, ami akkoriban 1-2 százalékos népszerűséggel rendelkezett, valójában kevesen hittek benne. Külpolitikai irányultsága egyáltalán nem volt, így Kovács szinte azonnal megkapta a külügyi kabinet vezetését. Ő állította orosz irányba a pártot. Az atv.hu tavaly megírta: amikor 2013. májusban Vona Gáborral látogatást tettek Moszkvában, a meghívó orosz fél azt nyilatkozta: Kovács Bélával folytatott tárgyalásokat, akit Vona Gábor pártelnök elkísért az útra.
Forrás: Hetek/ atv.hu
Fotó: Alfahír.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS