Másfél hónappal az osztrák parlamenti választás előtt továbbra is határozott néppárti előnyt, valamint szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek a legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei – derült ki az Österreich című osztrák lap vasárnapi számából. A legtöbben, a válaszadók 30 százaléka ÖVP-FPÖ koalíciót szeretne.
A felmérést a hét elején végezték hatszáz ember megkérdezésével. A kisebbik kormánykoalíciós erő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) a legnépszerűbb, 33 százalékos támogatottsággal, míg a nagyobbik kormánypártra, az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) 22 százalék szavazna. A népszerűségi listán korábban az első helyen álló, ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a szavazatok 23 százalékra számíthat. Az élbolytól messze leszakadva a Zöldek pártja 7, a korábbi zöldpárti politikus által indított Peter Pilz listája 6, a liberális Neos párt pedig 5 százalékos támogatottságot szerezhet a választáson. A megkérdezettek 66 százaléka szerint az ÖVP, 56 százalék szerint pedig az FPÖ is jól indította a kampányidőszakot, de az SPÖ 66 százalék szerint nem startolt jól. Amennyiben közvetlenül választhatnák a kancellárt, úgy 36 százalék az ÖVP elnökére, Sebastian Kurzra szavazna, 29 százalék a jelenlegi kancellárra, Christian Kernre adná a voksát és 19 százalék választaná az FPÖ elnökét, Heinz-Christian Strachét.
A legtöbben, a válaszadók 30 százaléka ÖVP-FPÖ koalíciót szeretne, és mindössze 11 százalék tartaná jó megoldásnak a jelenlegi néppárti és szociáldemokrata közös kormányzás folytatását. A megkérdezettek 14 százaléka voksolna az SPÖ, a Zöldek, a Neos és a Peter Pilz listája közötti együttműködésre, 12 százalék pedig az FPÖ-SPÖ koalíciót részesítené előnyben.
Az APA osztrák hírügynökség megbízásából az OGM osztrák közvélemény-kutató által a múlt héten végzett, pénteken bemutatott felmérés szerint Sebastian Kurz a leghitelesebb politikus az osztrákok körében, a második helyen Hans Peter Doskozil szociáldemokrata védelmi miniszter áll. Christian Kern a nyáron veszített népszerűségéből, a harmadik helyről, a hatodikra csúszott vissza. Az első tíz helyen csak néppárti és szociáldemokrata politikusok találhatóak – leszámítva a korábban zöldpárti államfőt, Alexander Van der Bellent, aki a harmadik legnépszerűbb politikus az országban. Norbert Hofer az FPÖ alelnöke a 17. a listán, míg a párt elnöke, Strache a 24. helyet szerezte meg.
A héten már Sebastian Kurz és Christian Kern is megkezdte az országjárást, azonban az SPÖ szeptember 7-én, az ÖVP szeptember 23-án indítja el hivatalosan a kampányát. Még a májusi kormánykoalíciós válság és Reinhold Mitterlehner néppárti elnök és alkancellár lemondása után az osztrák parlamenti pártok megállapodtak, hogy a 2018 őszén esedékes következő parlamenti választásokat egy évvel előrehozzák. Megközelítőleg 6,4 millió választópolgárt várnak az urnákhoz október 15-én. Ausztriában a 16. életévüket betöltött állampolgárok szavazhatnak a 2. Osztrák Köztársaság 22. parlamenti választásán.
Forrás: MTI; fotó: diepresse.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS