Már több, mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák – emelte ki a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel. Benkő Tibor hozzátette: több, mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.
Beszámolt arról is, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több, mint kétezer katona vesz részt, ezen felül további 10 ezer katona van készenlétben szükség esetére.
Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi helyzetben
– tette hozzá. A kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok feladatairól azt mondta: ezek az egyenruhások, rendőrök és katonák segítik az intézmények vezetőit, összehangolják a munkát.
Hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, továbbá a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik
– közölte Benkő Tibor.
Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Mónus Márton
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS