Három ügyvéd és három ügyvédjelölt is gyanúsított immár a nyelvvizsga-csalási botrányban – közölte a hvg.hu megkeresésére a Pest Megyei Főügyészség. Az eljárásnak mintegy 860 gyanúsítottja van, közülük 17-en vizsgáztatóként, 72-en pedig szervezőként, illetve közvetítőként vettek részt a csalásban. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség által folytatott nyomozásban rendőrök és büntetés-végrehajtási dolgozók, sőt ügyészek is érintettek.
A szervezők közvetítőkön keresztül kutatták fel azokat a személyeket, akik nyelvvizsgát szerettek volna tenni. Ezek az emberek meghatározott pénzösszeg fejében a közvetítőkön keresztül hozzájutottak a nyelvvizsgakérdések megoldásaihoz. Így a vizsgán előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését két Pest megyei és egy budapesti nyelviskola dolgozói segítették. A középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer, a felsőfokúért 500-550 ezer forintot kértek. – írja a HVG.hu.
A nyelvvizsga-csalási botrány kipattanása banális volt, a szervezők már annyira bátrak voltak, hogy nem csak az interneten hirdették szolgáltatásukat, hanem szórólapon is, amelyen olcsó, gyors és biztos módot ígértek a nyelvvizsgát megszerezni vágyók számára.
Ha a nyelvvizsgacsalást szervező és abban közvetítőként közreműködők bűnössége bebizonyosodik, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. A nyelvvizsgát vásárló egyetemista, főiskolás esetében az okirat-hamisítás miatt kiszabható büntetési tétel maximuma három év szabadságvesztés.
Mint korábban megírtuk a nyelvvizsgabotrány gyanúsítottjai között van 58 rendőr, 24 katasztrófavédelmis, 20 büntetés-végrehajtási dolgozó és 10 NAV-os, de horogra akadt egy polgármester is.
forrás: HVG.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS