Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója is arra kéri az alföldi város független polgármesterét, Márki-Zay Pétert, hogy hagyja abba a felesleges hangulatkeltést, nyilatkozataival ne ártson többet az egészségügyi intézmények.
Németh László és Kallai Árpád közös közleménye szerint a polgármester nyilatkozatai súlyosan megsértették a kórház jó hírnevét és az intézmény dolgozóinak becsületét. A kórház emiatt pert indított a politikus ellen. A polgármester egészségügyi fórumot hirdetett meg szerda estére, amelyre meghívta az ÁEEK vezetőjét és a kórház főigazgatóját is. Németh László és Kallai Árpád azt írta: a rendezvény – az elmúlt hetek eseményei és a polgármester megkeresése alapján – az intézmény ellen irányuló gyűlöletkampány folytatása, ezért nem vesznek részt rajta.
A kórház orvosai, ápolói, szakdolgozói továbbra is a tudásuk legjavát nyújtva mindent megtesznek a betegekért. Folyamatosan tartanak lakossági konzultációkat és fórumokat, ahol lehetőség nyílik minden kérdés megbeszélésére. Az intézmény munkatársai mindig is a vásárhelyi és a térségben élő emberekért dolgoztak, akik előtt a főigazgató ajtaja folyamatosan nyitva áll
– áll a közleményben.
Az egészségügyben és a kórházban nincs helye a politizálásnak, az egyéni politikai ambíciókat és célokat sem a kórház, sem az ÁEEK nem támogatja
– írták.
Márki-Zay Péter “alaptalan hangulatkeltése” továbbra is kockáztatja a páciens és orvos közötti bizalmi viszonyt, amely a biztonságos betegellátás alapját jelenti – fogalmaztak, és felszólították a polgármestert, hogy nyilvános bocsánatkéréssel kövesse meg az intézmény csaknem 570 dolgozóját.
MTI; Fotó: facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS