Az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön, a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén. Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának keretében nyilatkozott a sajtónak.
A 2024. második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki reményét fejezte ki, hogy “csak amolyan óbégatásról van szó” az EP részéről, hiszen – mint fogalmazott – ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.
Az Európai Unió működésének ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út
– jelentette ki Morawiecki. Megerősítette a tagállami vétójog megőrzése melletti álláspontját is, és úgy vélte: rossz irányba vezetne, ha “erőszakkal viszonyulnának egyes uniós tagállamokhoz”. A lengyel kormányfő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az EP állásfoglalása “még nem dönt el semmit”.
Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni, hogy az EP ezzel a határozattal jogot, törvényt, jogállamiságot sértett. Az Európai Unióban a tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai összefüggések miatt is a tagállamok közötti nézetkülönbségek elsimítására kell törekedni, nem pedig arra, hogy levágják a fejét vagy végtagját azoknak, akik ellenzik egyes brüsszeli intézmények és személyek erőszakos egységesítő politikáját
– hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS