A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-ben is sikeresen és eredményesen működött, ahogy 2013 után minden évben – közölte a jegybank elnöke csütörtökön az Országgyűlés plenáris ülésén.
Az MNB 2017-es üzleti jelentése és beszámolója, valamint az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájában Matolcsy György hangsúlyozta, a jegybank törvényi feladatainak eleget tett, mérlegét pozitív eredménnyel zárta.
Az MNB valamennyi leányvállalata és alapítványa hasonló módon sikeresen és eredményesen gazdálkodott, az alapítványok vagyonukat hatmilliárd forinttal gyarapították tavaly
– tette hozzá.
A jegybankelnök szólt arról, hogy a Monetáris Tanács által bevezetett nem konvencionális eszközöknek köszönhetően a magyar költségvetés bruttó hazai termékhez mért kamatkiadása 2017-ben 600 milliárd forinttal volt kevesebb 2013-hoz képest. Sikeresnek értékelte a 2017-ben zárult növekedési hitelprogramot, amely közlése szerint 2-2,5 százalékkal járult hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS