Olaszország a kormányváltás nyomán is az EU tagja marad, de irányváltásra van szükség egyebek között az európai migrációs politikában, mivel Itália nem válhat menekülttáborrá – jelentette ki Matteo Salvini a Liga és a parlamenti választásokon győztes olasz jobbközép koalíció vezetője.
Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a március 4-i választásokon a legtöbb szavazatot (több mint 37 százalékot) szerzett jobbközép vezetőjeként a kormányfői székbe készül. Hozzátette, egyedül a választásokon vesztes balközép Demokrata Párttal (PD) nem akar együtt kormányozni.
Minden más elképzelhető
– jelentette ki arra utalva, hogy nem zárja ki a legerősebb párt Öt Csillag Mozgalommal (M5S) való koalíciót. Hangsúlyozta azonban, hogy ebben az esetben nem a Liga, hanem az egész jobbközép koalíció – az ehhez tartozó Hajrá Olaszországgal (FI) és az Olasz Testvérekkel (FdI) – lépne kormányzási szövetségre az M5S mozgalommal. Hangsúlyozta,
Ha a Liga és a jobbközép kerül kormányra, Olaszország az EU tagja marad, de alapvető dolgokban irányt kell változtatni, például az európai migrációs politikában, mivel Olaszország nem válhat menekülttáborrá.”
Salvini bejelentette, hogy megkezdi az egyeztetést a parlamentbe bejutott olasz pártokkal a felső- és alsóház elnökeinek kinevezéséről. Elsőként Luigi di Maióval, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével veszi fel a kapcsolatot. A tíz nappal ezelőtti választásokkal megszületett új római parlament március 24-én kezdi meg munkáját. Március 27. körül várható a felső- és alsóház elnökének megválasztása, amelyeket a két győztes, a legtöbb szavazatot szerzett jobbközép koalíció és a legtöbb szavazatot szerzett párt között kellene megosztani. Luigi Di Maio az M5S miniszterelnök-jelöltje úgy nyilatkozott, az olaszországi kormányalakítás gyorsabb lesz a németnél. Antonio Tajani az Európai Parlament elnöke, a FI politikusa elutasította a Liga-M5S kormány lehetőségét hangsúlyozva, hogy ez a jobbközép szövetségre szavazó olaszok elárulása lenne. Silvio Berlusconi a FI elnöke a választási kampányban többször kijelentette, hogy az M5S megállítására tért vissza a politikai színtérre.
Forrás: MTI; fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS