Csúsznak a fizetések a McDonald’s-nál. Csaknem ezer gyorséttermi dolgozó nem kapta meg a decemberi bérét. Az étterem hálózatban dolgozó diákmunkások nem kaptak pénzt. Elszámolási vita állhat a háttérben – írja az Index.hu.
A fiatalokat a Human Operatoron és alvállalkozóin keresztül alkalmazták a magyarországi McDonald’s éttermek. Eddig nem volt probléma a bérek utalásával. A McDonald’s állítólag fizetett a cégnek, a munkaerő közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás azonban ennek az ellenkezőjét állítja. A portál információi szerint a közvetítő cég nagyjából százmillió forintot követel, a kifizetetlen decemberi bér ennek az összegnek durván a felét adja. Az étteremlánc szerint azonban nem tartoznak semmivel. Nem mindenki járt pórul a McDonald’s alkalmazottai közül. Azokat bizonyosan nem érinti a probléma, akik nem a Humán Operátor cég közvetítésében dolgoznak.
Tavaly a Tesco és a McDonald’s is elismerte a PestiSrácok.hu-nak, hogy szerződéses kapcsolatban állnak az MSZP-s Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Munkaügyi és Személyzeti Szolgáltató Zrt.-vel, amely cégről és tulajdonosáról számos cikkünkben beszámoltunk.
A két világvállalat portálunknak akkor azt válaszolta, megvizsgálnak minden olyan információt, vagy visszajelzést, amely szerződéses partnereik tevékenységének jogszerűségére vonatkozik, és a vizsgálódás befejeztével döntenek a további együttműködésről.
A cikkeknek a jelek szerint eredménye lett, mint arról az index beszámolt, a McDonald’s részben felszámolja kapcsolatait a Humán Operátorral.
A teljes cikk itt olvasható!
Forrás: Index/PestiSrácok.hu
Fotó: elelmiszer.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS