A múlt héten újabb két halálos baleset is volt vasúti átjárókban, amikor a piros jelzés ellenére hajtottak be a kereszteződésbe az autósok. “Még mindig az egyáltalán nem biztosított – pusztán a fehér andráskereszttel jelzett – vasúti átkelőből van a legtöbb Magyarországon” – közölte a Magyar Időkkel a Magyar Államvasutak Zrt. sajtóosztálya.
Hazánkban megközelítőleg 2500 olyan vasúti átkelő van, ahol csupán a fehér andráskereszt figyelmezteti az autósokat a síneken érkező vonat veszélyeire. Ezek az átjárók főként a gyérebb forgalmú vasútvonalak és közutak, illetve földutak kereszteződésében találhatók. Fénysorompóból, azaz szemaforból 1300, félcsapórudas átkelőből 950, teljesen mechanikus csapórudas átjáróból pedig mindössze 230 található az ország területén. Tavaly összesen 66 szerencsétlenség történt az autóvezetők figyelmetlensége miatt- összesítette a lap.
A MÁV szerint azonban a balesetek nincsenek összefüggésben az átkelők biztosítottságával, ugyanis tapasztalataik szerint arányaiban csaknem ugyanannyi karambol jut a félsorompós átjárókra, mint a fénysorompóval ellátottakra. Ezért nem lehet kijelenteni, hogy megszűnnének a balesetek, ha félsorompóval szerelnék fel az összes kereszteződést. Tavaly 2014-hez képest 10 százalékkal kevesebb – összesen 66 – szerencsétlenség történt az átjárókban.
A társaság arra hívja fel a figyelmet: a félsorompót is gyakran megkerülik, a lecsukódó rúd alá tolakodva sokszor le is törik az eszközt a közúti közlekedők. Hangsúlyozzák: minden sorompó felszerelésével, korszerűsítésével növelik a biztonságot, de a vasúti átjárók biztosítása nem pótolhatja az emberi figyelmet, a közlekedési szabályok alapos ismeretét és azok betartását, ugyanis az útátjárós balesetek oka az elmúlt hat évben 100 százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése volt. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás és a vezetés közbeni telefonálás okozza. A fülhallgató nélküli mobilhasználat ugyanis elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a sofőr nem veszi észre a vasúti átjáró tilos jelzését.
A MÁV szerint az is gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül, mielőtt behajtanak az átjáróba, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni.
A teljes cikket ITT találja.
Forrás: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS