Dálnoki László, a a 888.hu főszerkesztőjét egy hete megtámadó férfi interjút adott az mno.hu-nak. Kijelentette, már megbánta, hogy verbálisan és tettlegesen megtámadta G. Fodort.
Szégyellem, sajnálom, hogy ezt tettem. Bánom, hogy megaláztam őt.
– mondta a mno.hu-nak Dálnoki László, illetve tisztázta, hogy az internetet bejárt képen nem ő, hanem a fia bokszedzője látható, valamint, hogy nem Juhász Péter híve, és nem ünnepelt az eset után.
A férfi elmesélte, hogy Tamás nevű barátjával mentek az Eurocenterbe megnézni Andy Vajna kaszinóját, amikor meglátták G. Fodort egy nő társaságában. Dálnoki azért volt dühös mert a 888.hu főszerkesztője Tóbiás feleségéről valótlanul azt állította, hogy pornózott. Állítása szerint ezt mondta: „mi van, te kis b…i, hogy mersz ilyeneket írni? Mond az neked valamit, hogy Taigetosz? Téged oda kiraktak volna”, a kolléganőjére célozva pedig azt mondta: „Az Addams Familyben címszereplő lehetne smink nélkül.” Mikor erre G. Fodor csúnyán nézett, akkor csattant el az a bizonyos tockos, ami a férfi bevallása szerint nem volt erős.
Dálnoki László nem számított rá, hogy a dologból rendőrségi ügy lesz, és készen áll nyilvánosan is bocsánatot kérni áldozatától.
Forrás: mno.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS