Úgy kezdtünk az olaszok ellen, mint aki a Kazahsztán elleni csalódásból jön, de úgy fejeztük be a találkozót, mint aki komolyan gondolja a feljutást a legjobbak közé. Nehezen tört meg a jég, de a magyar válogatott a szó legnemesebb értelmében megharcolt első győzelméért a divízió I-es világbajnokságon. Játékban egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, de az olaszok a szerencsétől, a bíróktól és a magyar csapat bizonytalankodásaitól is megkapták azt a kis segítséget, amitől végig szorossá válhatott a meccs. Ami viszont igazán számít, hogy behúztuk a három pontot, így versenyben vagyunk az első két helyért.
Bátran rárontottunk az olaszokra, több lövéssel is kipróbáltuk az olaszok kapusát, de pár perc után ők is megérkeztek a meccsbe, és a kapunk elé szegeztek bennünket. Ennek ellenére csak hevenyészett lövésekkel kínálgatták Vay Ádámot. A 16. percben aztán olyan szerencséjük volt, mintha csak az olasz futballválogatottat és annak egykori lesipuskás ikonját, Inzaghit látnánk látnánk: egy lövés megpattant Traversa lábán, és Vay fölött, rajzolt ívben a hálónkba pattant. Támadásban egyre ígéretesebben tüzeltünk, de csak nem bírt összejönni az az első gól, amelyért már a kazahok ellen is megdolgozott a csapat, mert a végén mindig közbejött egy pontatlan passz vagy tesze-tosza korongkezelés.
A védelmünk ugyanakkor továbbra is hajlamos volt a megingásokra, így az olaszok is többször kellemetlenül átjátszottak minket, amiből mozgalmas adok-kapok alakult ki, de csak kiállításokat hozott a játékrész vége, gólt nem.
Hári János és Giulio Scandella harca a korongért (fotó: MTI / Czagány Balázs)
A második harmad pontosan úgy indult, ahogy elképzeltük, beérett a fölényünk, megtörve a világbajnokság négy harmadon át tartó, szomorú magyar gólcsendjét. Galló középre adására Sarauer érkezett a legjobb ütemben, és pontosan úgy tette bele az ütőjét, ahogy kell. A 32. percben a bírók végre kiállítást fújtak a sokadik olasz akadályozásra, miután egy magyar kesztyűről a kapunkba került a korong. Az emberelőnyünk azonban katasztrofálisan sült el, mert a kinyílt védelmünkön áttörve, újra megszerezte a vezetést az ellenfél.
Egy perccel később aztán arra is sor került, amire ki van találva a magyar emberelőny, Sebők passzát ugyanis Vas János vágta kapásból az olasz kapuba.
Két perccel a harmad vége előtt hatalmas tumultus kerekedett az olasz kapu előtt, egymás után többször is körbejátszottuk őket, de nem tudtunk a kapusuk mögé jutni, majd a magyar nyomást egy újabb furcsa bírói ítélet törte meg. Ahogy Sebők Balázs megiramodott, a botja hátralendült, ezt pedig a játékvezetők úgy ítélték, hogy szándékosan a mögötte igyekvő olaszra támadt, és két percre leküldték egyik legjobbunkat. Gólra váltani azonban ezt az előnyüket sem tudták az olaszok.
Ugyanolyan szépen indult azonban az utolsó játékrész, mint az előző, hiszen Sebők Balázs már a 42. percben bevarrta a vezető gólunkat, így végre olyan eredmény állt a kijelzőn, ami a játék képével is összhangban állt.
Egyre jobban ráéreztünk a játék ízére, felgyorsultunk, és kezdtek jönni a szép megoldások is.
Menet közben a közönség Pat Cortinát kezdte éltetni, amikor a szapporói sikerkovács, egykori szövetségi kapitányt megmutatták az óriáskivetítőn (a meccs végén ő adta át a díjat a magyar csapat legjobbjának, Sebők Balázsnak). Pörgettük a játékot rendesen, jó néhányszor eldönthettük volna a meccset, de kénytelenek voltunk izgulni a végéig a három pontért. Az utolsó percre lehozták a kapust az olaszok, de a kapunkhoz felállni csak szűk fél percre tudtak, és amikor néhány másodperccel a vége előtt, egy rossz átadás után kicsúszott a korong a harmadunkból, már elkezdett ünnepelni a közönség. Végre nemcsak megérdemeltük, hanem meg is szereztük a jó eredményt.
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 3:2 (0:1, 2:1, 1:0)
Ünnepel a magyar csapat (fotó: MTI / Kovács Tamás)
A keddi pihenőnapunk után, szerdán, 19:30-kor az elején esélyesnek tartott, azonban két mérkőzés után 0 pontos Szlovénia következik.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS