Megerősítette a bahreini legfelsőbb bíróság hétfőn a Nabíl Radzsab ellenzéki aktivistára kiszabott ötéves börtönbüntetést – közölte Radzsab ügyvédje.
Az aktivistát amiatt ítélték el, hogy Twitter-üzenetekben bírálta az arab koalíció jemeni háborúját és a bahreini börtönhatóságok által elkövetett állítólagos kínzásokat. A 2016 óta fogva tartott Radzsab ügyvédje a Reuters hírügynökségnek elmondta: a februárban kiszabott, majd egy fellebbviteli bíróság által júniusban fenntartott ítélet elleni beadványukat a legfelsőbb bíróság elutasította. Az ítéletet a bírósági indoklás szerint álhírek terjesztése, valamint más országok és a belügyminisztérium nyilvános megsértése miatt szabták ki.
Radzsab jelenleg kétéves börtönbüntetését tölti, amelyet tavaly júliusban mondtak ki rá egy tévéinterjú miatt, amelyben az igazságszolgáltatás szerint álhíreket terjesztett. A 2015-ös felvételen az aktivista azt állította, hogy a politikai foglyokat megkínozzák egyes bahreini börtönökben. Az aktivista elleni jogi hadjáratot a nemzetközi közösség több tagja bírálta. Az ENSZ önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja nyáron úgy ítélte meg, hogy Nabíl Radzsab fogva tartása önkényes és hátrányosan megkülönböztető.
Az Emberi Jogok Bahreini Központja nevű szervezetet vezető Radzsab volt az egyik főszervezője a 2011-es arab tavasz keretében zajló helyi megmozdulásoknak. Ezek során a többségi síita lakosság a polgári jogok kiterjesztését és valódi alkotmányos monarchia megteremtését követelte az 1,4 millió lakosú Bahreint vezető szunnita uralkodóháztól. A tüntetéseket a biztonsági erők a szomszédos országok támogatásával leverték, ám azóta is időről időre fellángolnak, és a rendfenntartókkal folytatott összetűzésekbe torkollnak a tiltakozások.
MTI; Vezető kép: Stock Photo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS