A perui rendőrség továbbra is vizsgálja annak a gyilkosságnak a körülményeit, amelyben két bérgyilkos egy limai McDonald’sban lelőtte Goran Stavric szerb bűnözőt, aki a 90-es években Magyarországon aktív tagja volt Magda Marinko bandájának – írja a El Comercio perui kiadása.
A belga születésű, szerb állampolgárságú, 51 éves férfi 2010 óta szerepelt az Interpol körözési listáján fegyveres rablások, illetve fegyver- és lőszer-kereskedelem miatt. Stavric bűnlajstroma ennél jóval hosszabb: összesen 15 évet ült börtönben, ebből 13-at Magyarországon, ahonnan 2003-ban szabadult.
Stavric a rettegett Magda Marinko halálbrigádjának tagja volt. Részt vett a kecskeméti Horváth Antal megölésében. A 28 éves, de meglehetősen vagyonos Horváth ismert alakja volt a kecskeméti alvilágnak. 1993. december 19-én késő este csengettek be a lakásába, de csak a 24 éves felesége volt otthon, ő nyitott ajtót. A nőt betuszkolták a kisebbik szobába, megbilincselték és pénzt követeltek tőle. Közben hazaérkezett Horváth és egy horvát kereskedő, a 36 éves Dragutin Kujundzic, aki ékszert akart tőle vásárolni. Stavricék lefogták a férfiakat, bevitték őket a nappaliba. Horváth ijedten sorolta, merre találják a pénzét, de Stavricékat ez sem hatotta meg. Először Kujundzicot, majd Horváthot is fejbe lőtték egy géppisztollyal. A megbilincselt kezű Horváthné halálfélelmében szembefordult a gyilkosokkal, és azt mondta: „Engem megölhettek, csak a gyermekemet ne bántsátok…!” Vele hat lövéssel végeztek, de a szintén a lakásban tartózkodó gyereket végül nem ölték meg.
A Kljukinak becézett Stavric éppen hogy kiszabadult a magyar börtönből, 2003. augusztusában már egy újabb nagyszabású rablásban vett részt: négy társával együtt egy szerbiai bankot raboltak ki Mladenovacban, ahonnan 9,5 millió dínárt (körülbelül 150 ezer dollárt) és több mint 9 ezer eurót vittek el. A belgrádi rendőrség szeptemberben fogta el, majd egy hosszas jogi eljárás után 2006-ban négy év és tíz hónap börtönre ítélték.
Stavric a csaknem ötéves büntetéséből körülbelül fél évet töltött le, mikor 2007. februárjában megszökött a börtönből. Évekig semmit nem lehetett tudni róla, majd 2011-ben Brazíliában került a rendőrök látóterébe, ahol egy 16 tagú drogkereskedő hálózat tagja volt. A csoport tagjai közül összesen nyolc szerb állampolgárt fogtak el, többeket a perui és a bolíviai határok közelében. Az soha nem derült ki, hogy Stavric is az elfogottak között volt-e.
A szerb bűnöző 2009 júniusában érkezett Brazíliába, ahol több különböző álnéven, többek között Darko Damjanicként és Serdjean Stancevicként tevékenykedett. Stavric egy másik szerb bűnöző, a Ciga becenéven ismert Goran Nesic bandájához csatlakozott, akik Kolumbiából, Perun keresztül Afrikába szállítottak drogot. A bandának bolgár és brazil tagjai is voltak. Lima egy előkelő tengerparti negyedében, Mirafloresben történt gyilkosság egyik tanúja szerint Stavric egy faanyagok exportálásával foglalkozó cégen keresztül csempészte ki a drogot, a kolumbiai maffiával együttműködve. Valószínűleg az ő irányukban adósodott el, ezért végeztették ki egy perui és egy bolíviai bérgyilkossal, akiket azóta azonosított a rendőrség.
Forrás: Index.hu
Fotó: Blic.rs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS