A Nyitra megyei bíróság zárt körű tárgyaláson másodfokon érvénytelenítette az elsőfokú ítéletet, és elrendelte Malina Hedvig ügyének tárgyalását – írja a Nol.hu. Tavaly az utóbbi verdiktet meghozó testület azért utasította el a volt csallóközi egyetemista ellen benyújtott vádindítványt, mert szerintük sérült az alperesnek a törvényes védelemhez való joga, éspedig azzal, hogy a pozsonyi Főügyészség nem fordíttatta le Malina Hedvig anyanyelvére a vádiratot, holott ő már több mint egy éve magyar állampolgár. Az ügyben eljáró ügyész szerint ez nem az ő kötelességük, hiszen a bírósági eljárás egyik résztvevői. A mostani döntés indoklását a döntéshozók szerint egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mert először a gyanúsított védőügyvédjének kézbesítik. Mária Piovarcí azt viszont megerősítette, hogy ezek után az elsőfokú bíróságnak ki kell tűznie a tárgyalás időpontját. A csallóközi Malina Hedvig kálváriája 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor bántalmazták őt a dél-szlovákiai Nyitrán. Állítása szerint azért, mert a Konstantin Egyetem közelében levő parkban magyarul beszélt. A vizsgára induló egyetemi hallgatót a helyi kórházban látták el, majd pedig néhány napig saját kérésére, Dunaszerdahelyen ápolták. Egy héttel később személyleírást adott a bántalmazóiról, s a fantomkép szinte a megszólalásig hasonlított két, helybeli szélsőséges nézeteiről ismert kamaszra, akik azóta bizonyíthatóan több szélsőséges rendezvényen és verekedésekben vettek részt. Mindkettőjük alibijének azonban a nyomozók különösebb ellenőrzés nélkül hitelt adtak. A rendőrség pedig példátlan gyorsasággal, már szeptember 10-én beszüntette a nyomozást azzal az indokkal, hogy bűncselekmény nem történt, az állítólagos sértett pedig nem mondott igazat.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Fotó: hu-lala.org
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS